Versenyellenes az autóipar támogatása

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió versenyügyi biztosa hallani sem akar arról, hogy uniós állam is beszálljon a megroggyant autóipar támogatásának versenyébe. Neelie Kroes szerint már a jelen feltételek közepette is jelentős támogatást kap Európában az ágazat a kutatás, illetve a környezetvédelmi technológiák fejlesztése terén.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A biztos azzal érvelt, hogyha valamelyik nagyobb európai állam mankót nyújtana, elsősorban a munkahelyek őrzésére hivatkozva, akkor az ágazat problémái kiéleződnének más országokban. Minden államnak ellent kell állnia a kísértésnek - célzott elsősorban a két nagy európai autógyártó nemzetre, Németországra és Franciaországra Kroes. Európában az autóipar közvetve mintegy 12 millió embernek ad munkát.

A Ford németországi vezetője reményét fejezte ki, hogy az EU egy hitelcsomaggal segíti majd az autóipart, az Európai Beruházási bank által a globális pénzügyi és gazdasági válság enyhítésére beígért 40 milliárd eurós hitel keretében.

Németországban az állam fontolgataz Opelnek egy egymilliárd eurós garanciavállalást. (Az Opelt anyavállalata, az amerikai General Motors döntheti be, ha mélyebbre süllyed válságában). Az EU ipari ügyekért felelős biztosa ennek kapcsán azt mondta, hogy akkor igazolhatók az efféle különleges lépések az Opel életben tartására, ha egészében az európai autóipar javát is szolgálják.