Demonstráció a győri GE-gyárbezárás ellen

Vágólapra másolva!
A General Electric Hungary Zrt. győri gépgyárának bezárása ellen demonstráltak a dolgozók szombaton. A gyárbezárással mintegy 100 ember munkahelye szűnik meg - mondta Selmeczy György, a demonstrációt szervező Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének titkára a helyszínen a sajtónak.
Vágólapra másolva!

Az üzemépület előtt a győri gyár munkatársai mellett a budapesti üzem képviselői gyűltek össze, és transzparenseken követelték munkahelyeik megvédését.

Selmeczy György tájékoztatása szerint azt szeretnék elérni, hogy a több mint kétszáz éves gyár munkahelyei megmaradjanak, akár a működtetési forma megváltoztatásával is. Lehetségesnek tartanák vegyesvállalat létrehozását, felvetették a profilváltás eshetőségét és az üzem értékesítését is.

A cég vezetői a leépítést a tervek szerint decemberben kezdik el és jövő májusig lebonyolítják. A titkár közölte: ha tiltakozásuk ellenére is sor kerül a gyárbezárásra, akkor a kollektív szerződésben szabályozott juttatásokon felül további anyagi gondoskodást követelnek.

Szántó Balázs, a GE fényforrás üzletágának szóvivője az újságíróknak elmondta: az elsősorban lámpagyártó gépeket előállító győri gyárat a hagyományosfényforrás-gyártás beszűkülése miatt tervezik bezárni. Esélyirodát nyitnak, amely a munkájukat elvesztett emberek újbóli elhelyezkedését segíti. Közlése szerint az elbocsátottak átlagosan 14 havi átlagkeresetüknek megfelelő összeget kapnak.

A demonstráción megjelent Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, aki újságírók előtt kijelentette: elfogadhatatlannak tartják "az extraprofitban érdekeltek" gyárbezárással összefüggő döntését. Hozzátette: ha az elbocsátásokra mégis sor kerül, akkor az érintetteknek segíteni akarnak a munkahelykeresésben. Felvetette: a Siemens egyik budapesti gyárában jövő tavasszal lehetőség lesz az elhelyezkedésre annak a munkakultúrának a birtokában, amelyet a győri gépgyár dolgozói felhalmoztak.