Gazdaságélénkítésre készül Brüsszel

Vágólapra másolva!
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke uniós tisztségviselők szerint jövő szerdán olyan gazdaságélénkítő javaslatcsomagot tesz közzé, amely mintegy 130 milliárd euró - az EU-országok összesített bruttó hazai termékének (GDP-jének) egy százaléka - erejéig tartalmaz eszközöket a gazdasági visszaesés kivédését célzó lépésekre.
Vágólapra másolva!

A csomag pontos tartalmáról még tárgyalnak a Bizottság brüsszeli székházában. Az elképzelések szerint a programok finanszírozását közösen vállalnák a tagállamok és az EU - miközben persze köztudomású, hogy az EU-nak sincs pénze máshonnan, mint a tagállamok befizetéseiből.

Barroso a minap egy lisszaboni gazdasági fórumon mondott beszédet, és annak szövegét Brüsszelben közzétették. Eszerint most a költségvetési kiadások jelentős növelésére, adókönnyítésekre és a betegeskedő iparágak megsegítésére van szükség - annak szem előtt tartása mellett, hogy ezeknek az intézkedéseknek megfelelően célzottaknak kell lenniük, és csak átmeneti időre szabad szólniuk.

"A recesszió leküzdését célzó kiadásoknak okos kiadásoknak kell lenniük" - fogalmazott az EU legfőbb végrehajtó testületének elnöke. Szerinte a jövőbeli versenyképesség szempontjából kulcsfontosságú területekbe kell beruházni. Ilyennek mondta a kutatást és az innovációt, az úgynevezett "tiszta technológiákat", az energiahatékonyságot, az oktatást és a képzést.

Egyes értesülések szerint a Barroso-csomag kifejezetten szól majd az autóipar megsegítésének fontosságáról, de erről még heves viták dúlnak. A nemzeti költségvetések átmeneti "gyeplőelengedéséről" a brüsszeli Bizottságban azt mondják: rendkívüli idők rendkívüli rugalmasságot indokolnak, és ezért az EU megértő lesz majd, ha egyes országok a gazdaságélénkítő csomag végrehajtásakor túllépik az éves költségvetési hiány "normális időkre" megszabott felső határát, a GDP 3 százalékát.

Idővel azonban, amikor a gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés már kezdi éreztetni a hatását - teszik hozzá -, vissza kell majd térni a "közpénzekkel való egészséges gazdálkodás" útjára, a deficit kordában tartására.

Előzetesen megegyeztek az EU jövő évi költségvetésében

Mindeközben megegyezett az Európai Parlament (EP) költségvetési bizottsága és a tagállami kormányokat képviselő uniós tanács francia elnöksége az EU jövő évi költségvetésében - tájékoztatta az MTI-t Surján László magyar EP-képviselő, aki a költségvetési bizottságban az Európai Néppárt álláspontjának szószólója.

A két testület véleményének "összebékítését" célzó pénteki egyeztetés nyomán létrejött megállapodás értelmében a 2009-es büdzsé kiadásai 116,1 milliárd eurót tesznek ki, ami valamivel több, mint amennyit eredetileg az EU legfőbb végrehajtó szerve, az Európai Bizottság javasolt, illetve mint ami a tanács kiinduló álláspontja volt, bár néhány milliárddal kevesebb, mint amennyit a parlament tartott volna indokoltnak.

A legnagyobb médiafigyelem azt a kérdést övezte, hogy sikerül-e forrásokat találni arra az egymilliárd euróra, amivel az unió - az eredetileg javasolt két év helyett az elkövetkező három év alatt - támogatni kívánja az élelmiszerhiánytól leginkább szenvedő, legszegényebb - zömmel afrikai - országokat. Különböző tartalékalapokból végül biztosították ennek a programnak a fedezetét, így el lehet juttatni a segítséget a címzetteknek - elsősorban nem pénzben és nem is kész élelmiszerben, hanem főként vetőmag és műtrágya formájában.