ENSZ válságcsúcs az IMF és a Világbank vezetője nélkül

Vágólapra másolva!
Éles bírálatok érték a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank vezetőjét, amiért nem vesznek részt a szegény országok fejlesztési segélyeiről rendezendő ENSZ-tanácskozáson - írta a keddi The Washington Post.
Vágólapra másolva!

Dominique Strauss-Kahn, az IMF főigazgatója, valamint Robert Zoellick, a Világbank elnöke megerősítették: személyesen nem utaznak el, de vezető tanácsadóikat elküldik a katari Dohában szombaton kezdődő négynapos csúcstalálkozóra.

A világszervezet több vezetője felháborodásának adott hangot, amiért a két vezető nemzetközi pénzintézet első embere nem veszi a fáradságot, hogy elutazzon Dohába, ahol az ENSZ mind a 192 tagállamának képviselői jelen lesznek. Az egyik bíráló szerint Zoellick "azon ügyködik", hogy a globális pénzügyi válsággal kapcsolatos főbb döntések a szűkebb G20-ak csoportján belül maradjanak. A kritikák szerint az IMF és a Világbank vezetője távolmaradásával megalázza Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, aki a dohai csúcstalálkozót kezdeményezte.

A csúcs a szegényebb országok lehetősége lenne

"A főtitkár nagyon csalódott és nem egészen érti a távolmaradásukat" - mondta egy ENSZ-tisztviselő. Ban Ki Mun éppen azzal a szándékkal hívta össze a konferenciát, hogy azon a világ legszegényebb országai is kifejthessék nézeteiket arról, szerintük miképpen kellene az IMF-nek és a Világbanknak reagálnia a pénzügyi válságra. Azt remélte, hogy a pénzintézetek vezetői segítenek azt az üzenetet közvetíteni a donor országoknak, hogy ne csökkentsék fejlesztési segélyeiket.

Kemal Dervis, az ENSZ fejlesztési programjának vezetője kijelentette, hogy az adományozó országoknak morális kötelességük a segélyek folytatása, hiszen a válság nem a legszegényebb országokból indult ki. Mint mondta, a nemzetközi krízist a világ gazdagabb részein a piaci és szabályozási hibák váltották ki.