Nem falja fel magát a kormányzat

Vágólapra másolva!
A jövő évi költségvetés tervezete - amelynek fő számait a törvényhozók kedden jóváhagyták - nem számol a közszférában létszámcsökkentéssel.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet tévesen állítja, hogy "ijesztő mértékű elbocsátásokra készül jövőre a kormány".

A Pénzügyminisztérium megismétli ezzel kapcsolatos, kedden már közölt állítását: A kormány nem tervez elbocsátásokat a közszférában 2009-ben. Ellenkezőleg: azzal számol, hogy megőrzi az álláshelyeket. Ennek megfelelően készült el a stabilizációs program, és ezt tartalmazza a jövő évi költségvetési törvényjavaslat, amelyet jelenleg a parlament tárgyal.

A törvényjavaslat indoklása a következőket tartalmazza: A korábbi években elrendelt létszámcsökkentési és szervezeti intézkedések végrehajtása befejeződött, további központi intézkedés hatásával a jövő évi költségvetés nem számol. A 2009. évre tervezett létszám így 261 ezer fő, közel azonos a 2008. évre tervezettel.