Jót tett az EU csomagja Tokiónak

Vágólapra másolva!
A tokiói értéktőzsde fő mutatója, a Nikkei index 160,17 pontos, azaz 1,95 százalékos nyereséggel 8373,39 ponton zárt, 45,30 százalékkal alacsonyabban az év véginél.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A mutató csütörtökön emelkedett, bár napközi csúcsától elmaradva zárt, arra a reményre, hogy a szerdán bejelentett kínai kamatcsökkentés és az EU 200 milliárd eurós költségvetési intézkedési terve segíteni fogja a gazdasági növekedést, következésképp a japán exportot is.

Csütörtökön főleg az acél-, a gép- és az építőipari részvények drágultak Tokióban. A korábbi nagy zuhanások után kiigazítások voltak, fölfelé, a fejlett technológiai részvények körében is, miután szerdán az amerikai konkurencia részvényei is emelkedtek.

A tokiói tőzsdezárás felé a hongkongi Hang Seng mutató 3,6 százalékos nyereségben, a szöuli Kospi 2,9 százalékos nyereségben, a sanghaji összetett mutató 4 százalék közeli nyereségben volt a szerdai záróhoz képest.