Sarkozy 20 milliárdos élénkítést tervez

Vágólapra másolva!
A francia gazdaság élénkítésére, azon belül is elsősorban az építőiparban és a járműiparban történő befektetések támogatására 20 milliárd eurós csomagot fog csütörtökön bejelenteni Nicolas Sarkozy államfő a Renault autógyár egyik észak-franciaországi telepén - értesült a Le Parisien című napilap.
Vágólapra másolva!

A Le Figaro című lap viszont a költségvetési minisztérium meg nem nevezett forrásaira hivatkozva összesen 23 milliárd eurós támogatásról tud, amelybe beleértendő néhány, már korábban bejelentett intézkedések költsége, mint például a kkv-k új befektetéseire biztosított iparűzési adó alóli mentesség, amely 1 milliárd euróba kerül a költségvetésnek.

A francia kormánynak a Brüsszel által vitatott bankmentő, valamint a kis- és középvállalatok támogatására bejelentett csomagjai után a gazdaságélénkítő csomag célja elsősorban a befektetések ösztönzése lesz. Jelentős része a lakásfelújításokra fordítható, 10 milliárd eurót pedig szociális lakások építésére szán a kormány.

A járműipart elsősorban a fogyasztóknak nyújtott közvetlen támogatással kívánja a kormány élénkíteni a szektornak biztosítandó áfa- és hitelkamat-csökkentéssel, valamint a környezetkímélő tiszta autók fejlesztéséhez biztosított állami támogatással. A vállalatok által visszaigényelt adó és áfa kifizetésének idejét lerövidíti az állam, viszont a szociális járulékok és adókötelezettségek befizetésére több időt, illetve halasztást biztosít a cégeknek.

A Le Parisien szerint a csomag célja mindenekelőtt inkább a termelés, és nem a fogyasztás beindítása lesz, s a járműipart leszámítva az importtermékeknek kedvező általános áfacsökkentés nincs napirendben.