Kifogásolják az autóipari "cár" jogkörét

Vágólapra másolva!
A képviselőház áldását adta az autógyártóknak szánt mentőcsomagra, viszont a szenátus lehet, hogy akadályt gördít elé. A 14 milliárd dolláros dotációt ellenzők szerint túl szűk az érintett vállalatok működésének felügyelőjének a jogköre.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A bajba jutott amerikai autógyártók - General Motors, Ford, Chrysler - megmentése körüli bizonytalanság a közeljövőben sajnos aligha csökken.

Bár a képviselőház, azaz a kongresszus a helyi idő szerint szerda este tartott szavazáson 237 támogató és 170 ellenszavazattal jóváhagyta a mentőcsomagra vonatkozó törvénytervezetet, a felsőháznak, azaz a szenátusnak még el kell azt fogadnia.

Az utóbbiban egyelőre azonban az ellenzők vannak többségben: számos republikánus és néhány demokrata szenátor ellenzi a javaslatot a jelenlegi formájában, vagy azért, mert komolytalannak tartják a menedzserek által ismertetett átalakítási terveket, vagy azért, mert a felügyeletükre kinevezett autóipari "cár" jogkörét tartják túlságosan szűknek. Pedig a terv szerint a kormányzati válságmenedzser az áthidaló hitelek azonnali visszafizetésére kötelezheti a gyárakat, ha nem találja kielégítőnek az átszervezést - derül ki az Erste piaci kommentárjából.

A republikánus párti George Bush elnök és a törvényhozásban többségben lévő demokrata párti honatyák azzal érvelnek a mentőcsomag mellett, hogy az autógyárak a hitelek segítségével elkerülhetik az iparág összeomlását, amely újabb csapást mérne a megingott amerikai gazdaságra, és végül többe kerülne az adófizetőknek, mint a mentőcsomag.

Mindenesetre az autógyártók saját becsléseik alapján január végéig tarthatnak ki a gyorssegély nélkül, de még ha meg is kapják a 14 milliárd dolláros kölcsönt, egyértelmű, hogy ezt ennél nagyobb összegű hitelek sorozata követi majd, hiszen a kongresszus által most megszavazott hitelkeret csupán tavaszig biztosítja az óriások működését.