A Daimler megveszi a Kamaz tizedét

Vágólapra másolva!
A német Daimler, a világ első számú teherautó-gyártója 250 millió dollárért 10 százalékos részesedést vásárol az orosz Kamazban, jelentette be pénteken a német cég teherautó-részlegének vezetője.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Daimler idén júliusban még a Kamaz 42 százalékos tulajdoni hányadának megszerzését tervezte, mintegy 2 milliárd dollár értékben, vásárlási igényét az időközben kibontakozó gazdasági válság miatt mérsékelte 10 százalékra.

A megállapodás alig néhány órával azután született, hogy az amerikai kongresszus elutasította a 14 milliárd dolláros, detroiti hármakat megmenteni hivatott mentőcsomagot.

Az adásvétel egy stratégiai együttműködés része a Daimler, a Kamaz, valamint két Kamaz-részvényes, az orosz állami tulajdonú Russian Technologies és egy moszkvai székhelyű befektetési bank, a Troika Dialog között.

Az orosz Troika Dialog befektetési bank júniusban jelentette be, hogy a Kamaz kisebbségi részére igényt tartó, potenciális vevőket kért fel ajánlattételre, köztük a Volvót, a FIAT-hoz tartozó Ivecót és a Daimlert.

A most gazdát cserélő 10 százalékos részvénypakett a Troika Dialog tulajdona volt. A megállapodás értelmében a Daimler e hónapban 250 millió dollárt fizet, majd 2012-ben további 50 millió dollárt, amennyiben a várhatóan 2009 elején meginduló együttműködés sikeresnek bizonyul.

Az autóipart különösen erősen sújtó gazdasági válság miatt a stuttgarti székhelyű Daimler kiemelt célként kezeli a betörtést az orosz teherautó-iparba, hiszen az a várakozásaik szerint a következő két évben évi 20 százalékkal növekedhet.

A hír hatására a Kamaz-részvények 7,9 százalékkal emelkedtek késő délelőttre, éles ellentétben az 5,5 százalékkal eső moszkvai tőzsdével. A Daimler-részvények ugyanekkor 8,5 százalékot estek, meghaladva a DAX-index 5 százalékos csökkenését.

A Kamaz Oroszország vezető teherautó-gyártó vállalata, az orosz piac közel egyharmadát mondhatja magáénak. Tavaly több mint 53 000 teherautót értékesített, árbevétele 3,8 milliárd dollárra rúgott.

A Daimler az eladásokat tekintve világelső a teherautó-piacon, 2007-ben 467 ezer jármű értékesítéséből 28,5 milliárd euró árbevételt ért el.