Az amerikai kormány segít két autógyáron

Vágólapra másolva!
A Fehér Ház pénteken jelezte: kész arra, hogy segítséget nyújtson a csődközeli állapotba jutott detroiti autógyáraknak. Dana Perino szóvivő közölte, hogy a kormány kész közbeavatkozni és megmenteni az amerikai autóipart az összeomlástól, miután előző éjszaka összeomlottak az autógyárak megsegítését célzó mentőcsomagról folytatott egyeztetések.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Bár a szóvivő nem tért ki arra, hogy a kormány milyen forrásból kíván hitelt nyújtani a detroiti vállalatoknak, elemzők szerint nyilvánvalóan a kongresszus által korábban elfogadott 700 milliárd dolláros bankmentő csomagról van szó.

"Jelenlegi meggyengült helyzetében a gazdaság nem tudna elviselni egy olyan csapást, mint az autóipar csődje" mondta Dana Perino.

Brookly McLaughlin, a pénzügyminisztérium szóvivője arról beszélt: mivel a kongresszus nem tudott cselekedni, a kormány kész arra, hogy megelőzze az azonnali bukást addig, amíg a törvényhozás újra összeül és kezeli az iparág hosszú távú életben maradásának ügyét.

Szakértők rámutatnak, hogy a Wall Street megmentésére irányuló 700 milliárd dolláros mentőcsomag az egyik utolsó esély arra, hogy a három detroiti autógyár közül a közvetlen csőd által fenyegetett General Motors és Chrysler megmeneküljön az összeomlástól (a harmadik cég, a Ford pénzügyi helyzete kedvezőbb). A GM és a Chrysler vezetése jelezte, hogy szövetségi segítség nélkül heteken belül fizetésképtelenné válhat.

A Fehér Ház szóvivője nem mondta el, hogy mikor születhet döntés az autóiparnak nyújtandó hitelről; Henry Paulson pénzügyminiszter korábban mindenesetre kizárta, hogy a 700 milliárd dolláros csomagot a bankszférán kívüli cégek megmentésére is felhasználják.

Az amerikai kormány az utóbbi két hónapban 335 milliárd dollárt pumpált ki bankok és biztosítók portfoliójának javítására, a 350 milliárd dolláros első részből így 15 milliárd felhasználható összeg maradt. A második 350 milliárd dollár elköltéséhez a kongresszus újabb felhatalmazása szükséges.