A kínaiak is szenvednek a válságtól

Vágólapra másolva!
A növekvő munkanélküliség és a szétnyíló jövedelmi olló miatt aggódnak leginkább Kínában - derül ki a Kínai Társadalomtudományi Akadémia (CASS) éves jelentéséből.
Vágólapra másolva!

A társadalmi fejlődés előrejelzése és elemzése című tanulmány szerint a kínai családok 38,4 százalékát érinti hátrányosan a kiszámíthatatlan munkaügyi helyzet.

A Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) című kínai pártlapban megjelent írás szerint a kínai városokban a munkanélküliségi ráta 9,4 százalékos. A kevésbé fejlett nyugati és középső országrészeket azonban még ennél is súlyosabban érinti a munkanélküliség.

Augusztusi adatok szerint a friss diplomások 30 százaléka nem talált még munkát, miközben a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számát tekintve új rekord született: az idén 5,6 millióan fejezték be tanulmányaikat.

Az év végéig több mint 1,5 millió frissen végzett munkanélküli lesz Kínában, miközben jövőre további 6,1 millióan lépnek be a munkaerőpiacra.

"A frissen végzettek körében a munkanélküliségi ráta több mint 12 százalék, ezért jobban kellene figyelni erre a problémára" - mondta Csen Kuang-csin (Chen Guangjin), a kínai Társadalomtudományi Intézet professzora.

Szociológusok arra figyelmeztetnek, hogy egyre nagyobb a szegények és a gazdagok közötti különbség, a gazdasági recesszió idején pedig a középosztály sokkal inkább meggondolja, hogy mire is költ.

A leggazdagabb családok átlagjövedelme tizenhétszer magasabb, mint a legszegényebb családok keresete.

A bizonytalan gazdasági feltételek miatt egyre több szakértő állapítja meg, hogy a kínai növekedés mértéke jövőre 8 százalék alá esik. Peking viszont legalább ilyen arányú növekedést szeretne elérni a felesleges munkaerő felszívása, valamint a számára mindennél fontosabb társadalmi stabilitás szavatolása érdekében.