Egyszázaléknyi visszaesést vár a kormány

Vágólapra másolva!
Jövőre 0,9 százalékos gazdasági visszaesésre, 4,5 százalékos inflációra számít a kormány - mondta szerdán Veres János pénzügyminiszter. A konvergenciaprogram aktualizált változata szerint 2010-ben 1,6 százalékkal, 2011-ben 2,5 százalékkal bővül a magyar gazdaság; az infláció 2010-ben 3,2 százalék, 2011-ben pedig 3 százalék lesz a kormány számításai szerint.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter kitért arra, hogy 2009-ben egy másik inflációs pálya is lehetséges. Ennél 3,2 százalékra mérséklődhet a pénzromlás, ami nagyjából megegyezik a jegybank legutóbb közzétett előrejelzésében megadottal.

A kormány azt várja, hogy uniós elszámolás szerint a bruttó hazai termék (GDP) 3,4 százaléka lesz az államháztartás hiánya, 2009-ben 2,6 százalékot ér el, 2010-ben 2,5 százalékra valószínűsíthető; 2011-ben pedig 2,2 százalékra várja a deficitet a kormány.

Közeledünk az euró előszobájához

Veres János szerint a következő évben teljesíti Magyarország az ERM 2 árfolyamrendszerbe való belépés feltételeit. A pénzügyminiszter utalt arra: az ERM 2 rendszerbe lépés feltételeinek teljesítése reális lehetőség, azaz a következő év végéig megkezdődhetnek az erről folyó tárgyalások. A belépés azonban nem Magyarországon múlik, hanem az uniós tagországokkal folytatott tárgyalásokon döntik el.

A pénzügyminiszter szólt az export-import, a fogyasztás, illetve a beruházások állományának alakulásáról is. Eszerint a konvergenciaprogram alappályája szerint az idén a kivitel 6,1 százalékkal bővül, ehhez képest a növekedés 2009-ben mérséklődik, az ütem 3,9 százalékra csökken, de az export 2010-es évben már 5,8 százalékkal, 2011-ben 8,5 százalékkal nő. A behozatal bővülése ehhez képest szerényebben alakul: idén az import még 6,1 százalékkal nő, jövőre 2,4 százalékot ér el a kivitel növekedése, 2010-ben a bővülés 5,2 százalék, 2011-ben 8,2 százalék lesz.

Stabilizálódhat a költségvetés hiánya

Az államháztartás elsődleges egyenlege már ez évben is pozitív lesz, azaz a GDP százalékában 0,6 százalékot ér el, jövő évben az elsődleges egyenleg 1,9 százalékot mutat, 2010-ben a többlet 2 százalékot, 2011-ben 2,2 százalékot tesz ki a GDP arányában.

Veres János felhívta a figyelmet arra, hogy az idén a 0,6 százalékpontos nyugdíjkorrekciót beszámítva már GDP-arányosan 3 százaléknál alacsonyabb lesz az államháztartási deficit, jövőre és az azt követő években az államháztartási hiány már a korrigálás nélkül stabilan 3 százalék alatt marad.

Növekszik a munkanélküliség

A pénzügyi tárca első embere szólt a foglalkozatás, illetve a munkanélküliség kérdésköréről is. Elmondta: 2007 végén 3 millió 926 ezer főt foglalkoztattak, jövőre 0,6 százalékpontos csökkenés valószínűsíthető, 2010-től újabb növekedés lehet a foglalkoztatásban.

A pénzügyminiszter szerint a munkanélküliségi arány 2008-ban 7,7 százalékot, 2009-ben 8,0 százalékot tesz ki, a ráta 2010-ben újra lecsökken 7,7 százalékra. A pénzügyminiszter kifejtette: a közszférában 2008-hoz képest nem számol a kormányzat érdemi létszámváltozással, a munkahelyek megerősítése a cél. A versenyszférában azonban nagy a bizonytalanság, jövőre vélhetően létszámleépítésekre kerül majd sor.

A pénzügyminiszter elmondta: az aktualizált konvergenciaprogramot a kormány és a tárgyalópartnerek az Országos Érdekegyeztető Tanács december 19-i plenáris ülésén véglegesítik, majd a kormány benyújtja az Európai Bizottságnak és az unió gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsához, az Ecofin-hez is eljuttatja