Csökkenti gyártását a Suzuki Japánban is

Vágólapra másolva!
A japán Suzuki autógyár 29 ezerrel kevesebb kocsit gyárt Japánban a korábban tervezettnél a márciussal záruló pénzügyi évében. Ez a japán telephelyek eddigi tervének a 2,4 százaléka. Most 1,16 millió autó gyártását tervezik Japánban. Előzőleg már októberben is csökkentették a tervet: 1,189 millióra az eredeti 1,267 millióról.
Vágólapra másolva!

Ezzel összefüggésben 850 állás megszűnését is bejelentették hétfőn, december végi hatállyal. A leépítés a határozott időre alkalmazott dolgozókat érinti Japánban. Jövő májusig további 110 dolgozótól válnak meg.

Pénteken megkezdte az esztergomi gyárából elbocsátandó dolgozók értesítését a Suzuki. Az 1200-as létszámcsökkentést során elsőként azokat küldik el, akik idén írásbeli figyelmeztetést kaptak vagy 2005 óta igazolatlanul hiányoztak. A harmadik lépcsőben a vállalat az öregségi nyugdíjban részesülő munkavállalókat választja ki, a fiatalabb generáció munkahelyeinek megmentése céljából. E három szemponton kívül a vállalat a munkaviszony hossza alapján veszi fel a listára az elbocsátandó dolgozókat.

Korábban a gyár közölte, hogy a létszámleépítési terv november végi bejelentése óta 201 dolgozó mondott fel önként. A vállalattól távozók megkapták a 2009. február 18-ig járó átlagos munkabérüket és béren kívüli juttatásaikat, valamint az év végi prémiumot.

A Magyar Suzuki Zrt. a kereslethez alkalmazkodva csökkentette a termelési terveit. Az idén a tervezett 300 ezer helyett csak 28 ezer gépjárművet gyártanak, a jövő évi gyártási terv pedig egyelőre 210 ezer autó, azonban piaci fejleményeket követve a gyártási tervet havonta felülvizsgálják. A vállalat december 8-tól csak két műszakban termel.

A Suzuki csoportszinten 60 milliárd jenes adózott eredményt vár a jövő márciussal záruló üzleti évre, 25,2 százalékkal kevesebbet az előző, idén márciussal zárult üzleti év eredményénél. A bevételt 3,2 billió jenre várják a Suzukinál, ez 8,6 százalékkal lenne kevesebb az előző üzleti évinél. Az első üzleti negyedév után, júliusban még 80 milliárd jenes adózott eredményt és 3,5 billió jenes bevételt jósoltak maguknak a mostani üzleti évre.

A Suzuki csoportszintű adózott eredménye 34,232 milliárd jen volt az üzleti éve szeptemberrel zárult első felében, 25,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 46,07 milliárdnál. A bevétel 0,5 százalékkal 1,72 billió jenre csökkent 1,729 billióhoz képest.

Az előző, idén márciussal zárult üzleti évben a Suzuki csoport adózott eredménye 7 százalékkal 80,25 milliárd jenes rekordra, a bevétele 11 százalékkal 3,5 billió jenre növekedett.