Romlott Litvánia hitelminősítése

Vágólapra másolva!
A vezető európai hitelminősítő, a Fitch Ratings hétfőn az eddiginél alacsonyabb besorolást adott Litvánia hosszú távú devizaadósságaira. A Fitch a balti állam súlyos gazdasági visszaesésével indokolta a mostantól érvényes "BBBplusz" osztályzatot. A minősítő egyidejűleg megerősítette Litvánia adósságára a negatív kilátást.
Vágólapra másolva!

A Fitch emlékeztet rá, hogy az idei 3,5 százalékos növekedés után a litván bruttó hazai termék (GDP) jövőre 5 százalékkal is zsugorodhat, amelynek következtében a fiskális kiigazítás komoly kihívás elé állítja majd a december óta hivatalban lévő új litván kormányzatot.

Ez ugyan megfelelő lépéseket tett a gazdasági bajok súlyosbodásának elkerülésére, de a sokkhatás valószínűsége, amit a megszorítások okozhatnak, nőtt.

A régi kormányzat nem tudta teljesíteni adóbevételi tervét, és szociális kiadásait is terven felül növelte, amelynek eredményeképp a 0,5 százalékos GDP-arányos költségvetési deficit 2008-ra 2,7 százalék körül lesz.

Litvánia hosszú futamú adóskockázati besorolása a Fitchnél eddig "A mínusz" volt.