Zuhant a hazai lakossági konjunktúra-index

Vágólapra másolva!
A jövőre vonatkozó lakossági várakozások az októberben felerősödő pénzügyi-gazdasági válság hatására jelentős mértékben romlottak, az Ecostat lakossági konjunktúra-indexe 2008 negyedik negyedévében 70,9 százalékon áll, 22,7 százalékponttal alacsonyabban, mint az előző negyedévben - közölte az Ecostat az MTI-vel kedden.
Vágólapra másolva!

A mutató értéke 2004 eleje óta csak egyszer, 2006 harmadik negyedévében volt alacsonyabb (66,5 százalék). Akkor az év közepén bejelentett egyensúlyjavító intézkedések álltak a csökkenés hátterében.

A gazdaságkutató intézet decemberi jelentése szerint a háztartások elsősorban a nemzetgazdaság jövőbeli fejlődését és a munkanélküliség várható alakulását látják borúlátóbban, mint három hónappal ezelőtt.

A többségnek romlik a helyzete

A háztartások 57 százaléka anyagi helyzetének romlásától tart, a családok 58 százaléka pedig úgy véli, hogy pénzügyi helyzete romlott az elmúlt egy évben. A felmérés szerint a családok nagy része nem érzi még a világgazdaságot sújtó recesszió közvetlen hatásait, ugyanakkor a többség úgy vélekedik, hogy a jövő évben életszínvonala érezhetően romlani fog.

A munkanélküliségi várakozások romlottak a legnagyobb mértékben, a részindex jelenleg 52,2 százalékon áll, ami 41,2 százalékponttal marad el az augusztusi értéktől. A lakosság 80 százaléka növekvő munkanélküliségtől tart, a munkanélküliséggel kapcsolatos félelmek erősebbek, mint bármikor az elmúlt négy évben.

Csak a lakosság 16 százaléka takarít meg

A lakosság megtakarítási lehetőségei romlottak. Jelenleg a háztartások 16 százaléka képes megtakarítani, ami 2001-óta a legalacsonyabb arány. Eközben a családok 18 százaléka a tartalékait éli fel, míg további 11 százalék eladósodik.

A 2009-re tervezett nagyobb pénzkiadások között személygépkocsi vásárlását a megkérdezettek mindössze 7 százaléka említette, míg önálló ház vagy lakás vásárlásában a háztartások 5 százaléka gondolkodik. A kutatóintézet elemzői szerint 2009-ben a háztartások eladósodása - a bankok szigorúbb hitelezési politikája és a reálkeresetek csökkenése miatt - az ideinél jóval szerényebb mértékben folytatódhat.

A várható recesszió hírére romlottak a háztartások inflációs várakozásai is, amiből az látszik, hogy az emberek tudatában a válság áremeléssekkel kapcsolódik össze, holott a szakértők többsége úgy vélekedik, hogy a gazdasági visszaesés mérsékelni fogja a pénzromlás ütemét - olvasható az Ecostat decemberi jelentésében.