Autócsomagot készített a kínai kormány

Vágólapra másolva!
Kínában az eddigi 10 százalékról 5 százalékra csökkentik az 1,6 literes hengerűrtartalom alatti kisteljesítményű gépjárművek után fizetendő áruforgalmi adót.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A kínai államtanács a járulékcsökkentés mellett állami támogatást nyújt azoknak a súlyosan környezetszennyező és öreg gépjárművek tulajdonosainak is, akik új és kisebb teljesítményű járműre váltanak. Az autóeladások serkentését célzó intézkedés január 20-tól december végéig lesz érvényben.

A kínai kormány a támogatásokra összesen 5 milliárd jüant (156 milliárd forintot) kíván elkülöníteni. A következő 3 évben pedig további 10 milliárd jüant (311 milliárd forintot) fordítanak az autógyárak technológiai modernizálására és az alternatív üzemanyagokat használó járművek kifejlesztésére.

Az energiatakarékos és a megújuló energiaforrásokkal üzemelő járművek támogatása mellett a saját, külföldi technológiáktól függetlene márkák fejlesztéséhez is pénzügyi támogatást kívánnak nyújtani.

A tervezetben az autóhitelezési rendszer fejlesztését is ösztönzik, ugyanis a Kínában gyártott autók több mint 93 százalékát a helyi piacokon értékesítik, ezeknek azonban kevesebb mint 10 százalékát finanszírozzák hitelből.

Az ázsiai országban tavaly fordult elő először 1999 óta, hogy az autóeladás nem kétszámjegyű mértékben emelkedtek. A 2008 előtti három évben az eladások rendre 20 százalékot meghaladóan bővültek.