Vágólapra másolva!
A döntően exportra termelő salgótarjáni cégek nem terveznek létszámleépítést 2009-ben, de némelyik haváriatervet készített, amely már csak a létszám felét tartalmazza - derült ki csütörtökön Salgótarjánban egy gazdasági kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a polgármester hívott össze a gazdasági válság kapcsán.
Vágólapra másolva!

Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz) azért hívta beszélgetésre Salgótarján 25 legnagyobb adózóját, hogy a városvezetés számolhasson a gazdasági válság várható hatásaival, a vállalkozások képviselői pedig elmondják, milyen segítséget várnak a várostól. A polgármester közölte: a helyi adókat nem emelik, ám csökkenteni sem tudják.

A város legnagyobb foglalkoztatója, a 885 embert alkalmazó Wamsler SE vezetője arról számolt be, hogy nem terveznek leépítést. A kandallókat, tűzhelyeket 70 százalékban külföldön értékesítő cég éves üzleti tervét a tavalyi szinten tervezi, ugyanakkor elkészítettek egy haváriatervet, amely 400 fő alkalmazásával számol - mondta Lénárt Béla vezérigazgató.

Nem számol elbocsátásokkal a Vegyépszer utódja, az SVG-2000 Vegyipari Gépgyár Kft. és a Salgó Raktártechnika Kft. sem, szemben az élelmiszeripari Salgó Center Coop Zrt.-vel. Az utóbbi cég vezetője, Dóra Gyula azt tette szóvá, hogy a nógrádi megyeszékhelyen nem volt tervszerűség a fejlesztésben. Erre utal, hogy a megjelenő nagyobb üzletek ellehetetlenítik a régi élelmiszerboltokat, miközben gond van a kereslettel. A Coop 330 dolgozója 10 százalékának elbocsátásával, és tovább csökkenő árbevétellel számol.

Kugler Gábor, a Salgglas Üvegipari Zrt. vezérigazgatója felvetette a szakmunkásképzés problémáját, amelyhez aztán többen csatlakoztak. A cégvezető kifogásolta, hogy nem találnak képzett lakatosokat és műszerészeket. Ugyanerre volna szüksége a Wamsler SE-nek is, míg más vállalkozások maguk képeznének ki hegesztőt és gyártósorvezetőt.

A helyi adókkal kapcsolatban több felvetés is elhangzott. Volt, aki bartert javasolt, eszerint a város lemondana egy időre erről a bevételről, ha a cég nem épít le létszámot. Elhangzott olyan elképzelés is, hogy ha már nem lehet csökkenteni az adókat, akkor tartalékoljon belőle a város, és például a VOSZ-szal egyeztetve, támogassa a domináns kis- és középvállalkozókat.

Az önkormányzat rendszeressé akarja tenni a találkozásokat a gazdasági élet szereplőivel, és a realizálható javaslatokat ki is dolgozzák majd Salgótarjánban.