Visszaveti a válság az üzleti utazásokat

Vágólapra másolva!
Az utaztatásban érdekelt németországi VDR szakmai szövetség felmérése szerint az idén a vállalatok nagyjából 32 százaléka törli a nem feltétlenül szükséges üzleti utakat, míg tavaly októberben még 14 százalék volt az arány.
Vágólapra másolva!

Jelenleg a vállalatoknak mindössze 22 százaléka nem tervez változtatni üzleti utazásain, egy évvel ezelőtt arányuk még 49 százalék volt.

A VDR január közepén a szervezethez tartozó 548 vállalatot kérdezett meg, amelyek évente több mint 10 milliárd eurós forgalmat generálnak.

A VDR számításai szerint a Németországban 2007-ben lebonyolított üzleti utak értéke megközelítette az 50 milliárd eurót.