A GE profitja 43 százalékkal zuhant

Vágólapra másolva!
A General Electric Co. profitja a negyedik egymás utáni negyedévben csökken. A Bloomberg hírügynökség szerint ennek elsősorban a globális hitelválság az oka, amely a cég pénzügyi részlegének nyereségét emészti fel. A GE számos üzletágával - bankszektor, fényforrásgyártás, orvosi műszergyártás, turbinagyártás - Magyarországon is jelen van.
Vágólapra másolva!

A GE ismételten hangsúlyozza elkötelezettségét az osztalékfizetés és az AAA hitelbesorolás mellett.

A folyamatos üzleti tevékenységekből a profit 43 százalékkal csökkent, és 3,87 milliárd dollárt tett ki. Ez 36 centet jelent részvényenként. Egy évvel ezelőtt a nyereség 6,83 milliárd volt, vagyis papíronként 68 cent.

A GE részvényárfolyama ezen a héten mélyre süllyedt. 1996 óta nem volt ilyen olcsó a papír. Mindeközben kétségek merültek fel a Bloomberg szerint Jeffrey Immelt vezérigazgatóban, pontosabban abban, hogy cége fenn tudja-e tartani az osztalékfizetést és az AAA hitelbesorolást. (Ennél jobb minősítés nem létezik.)

A befektetők nemcsak a pénzügyi részleg miatt aggódnak, hanem például a nagy ipari berendezések megrendeléseinek visszaesése is félelmet kelt bennük. Különösen a turbinagyártás miatt aggódnak a Bloomberg szerint.

A cég forgalma 4,8 százalékkal esett a negyedévben. Jelenleg 46,2 milliárd dollár az árbevétel, az egy évvel korábbi 48,5 milliárddal szemben.

A GE árfolyama egy év alatt 60 százalékot esett.