Lejtőn az eurózóna feldolgozóipara

Vágólapra másolva!
Az eurózóna feldolgozóiparában januárban is folytatódott a lejtmenet, de a visszaesés kisebb ütemű volt, mint decemberben.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A beszerzési menedzserek véleménye alapján képzett januári index (PMI) 34,4 pontra nőtt a decemberi 33,9 pontról. A szakértők valamivel nagyobb, 34,5 pontos értéket vártak.

Az index januárban már a nyolcadik egymást követő hónapban állt az 50 pont alatti érték alatt, ami a szektor zsugorodására utal.

Januárban az eurózóna négy vezető gazdasága közül csak Németországban jegyeztek fel növekvő visszaesést a feldolgozóiparban. Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban lassult a visszaesés üteme.

A szakértők szerint a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos borúlátásokra, valamint az inflációs nyomás jelentős enyhülésének hatására az Európai Központi Bank (EKB) valószínűleg kamatot csökkent majd márciusig.

Az eurózónában mindenütt visszaesőben van a feldolgozóipar teljesítménye a globális kereslet csökkenése miatt. A vezető német acélgyártó, a ThyssenKrupp épp most jelentette be: nem zárja ki, hogy tovább csökkenti a termelést, lerövidíti a munkaidőt és létszámleépítést hajt végre.