Lettország hátrafelé gyorsít

Vágólapra másolva!
bLettország hazai összterméke akár 7-8 százalékkal is csökkenhet az idén - a lett nemzeti bank kormányzója szerint.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A jegybank korábban 5 százalékos GDP-csökkenést jósolt, de mostani vélekedés szerint gyakorlatilag naponta kellene változtatni a prognózist. A jelenlegi előrejelzés 7-8 százalékos csökkenés, ez kevesebb is lehet, ha a kormánynak sikerül megfelelően ösztönöznie a gazdaságot. Másrészt viszont, ha a banki hitelezés nyomott marad - véli a bank - a GDP csökkenés még a 7-8 százaléknál is nagyobb lehet.

Hét és fél milliárd eurós nemzetközi támogatást kap Lettország, gazdasági nehézségeinek, illetve égető sürgősségű fizetési nehézségeinek leküzdésére - jelentette be még decemberben Brüsszelben az Európai Bizottság.

Az összegből az EU állja a legnagyobb részt, 3,1 milliárd eurót. Az EU-tagokat és nem EU-tagokat egyaránt tömörítő észak-európai országcsoport alkalmi összefogása jegyében Svédország, Dánia, Finnország és Norvégia további 1,8 milliárd eurót ad össze. A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 1,7 milliárd eurót kapnak a lettek. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), a Cseh Köztársaság, Lengyelország és Észtország együttesen adja a negyedik tételt, 500 millió eurót, végezetül pedig a Világbank 400 millió euróval járul hozzá a lettek megsegítéséhez.

Mint a brüsszeli közlemény megjegyezte, a támogatás feltétele az, hogy Lettország átfogó gazdaságpolitikai reformprogramot hajtson végre. Ez Lettországban már meg is kezdődött, különböző takarékossági intézkedésekkel.