Az elemzői várakozásoknál számottevően nagyobb mértékben, 2,1 százalékkal csökkent a múlt év utolsó negyedében a magyar GDP - közölte a KSH. Az ipari kibocsátás és az export múlt heti adatainak ismeretében sok jóra nem lehetett számítani.

A múlt év utolsó három hónapjában - az előző év azonos időszakához képest - 2 zázalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) - közölte az Ecostattal közös előzetes becslését a Központi Statisztikai Hivatal. (A naptári hatással korrigált negyedéves adat 2,1 százalékos visszaesést mutat éves szinten.)
A péntek reggel publikált adat számottevően alulmúlja az elemzői várakozásokat, a szakértők ugyanis 1,4 százalékos csökkenést vártak. A Reuters konszenzusa -0,84 százalékot közöl, de az még a durva visszaesést mutató ipari adat előtt készült. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője úgy véli, hogy a gazdaság csökkenésének mértéke figyelmeztető jel is lehet a pénzügyi tárca számára annyiban, hogy a későbbi esetleges meglepetések elkerülése érdekében célszerű lenne az eddigieknél nagyobb, 4-5 százalékos visszaeséssel tervezni. Az elemző úgy véli, az idei első félévben nagy valószínűséggel összejön ekkora csökkenés.
Visszatértünk a rendszerváltás korába
A magyar gazdaság teljesítménye meglehetősen visszafogott volt tavaly, a növekedési tempó fokozatosan esett vissza, majd az egyre súlyosbodó válság betette a kaput. Egyértelműn beköszöntött a visszaesés, Török szerint tavaly a második félévben már kifejlett recesszió működött.
Az év első kilenc hónapjában még növekedett a GDP, az első negyedévben 1,7, a másodikban 2, a harmadikban pedig 0,8 százalékos bővülést jegyzett fel a statisztika, amit a ma közölt 2,1 százalékos visszaeséről szóló adat követett. Összességében a múlt évben 0,6 százalékkal, naptári hatással korrigálva 0,3 növekedett a magyar GDP az előző évhez képest.
Negatív GDP-adatra, vagyis a gazdasági teljesítmény csökkenésére legutóbb több mint egy évtizede, közvetlenül a rendszerváltás utáni években volt példa. Mindazonáltal a csökkenéssel számolni lehetett. A múlt év őszétől egyre súlyosabbá váló, a világ minden táján érezhető gazdasági válság többek között a magyar ipart is padlóra küldte: az ágazat termelése tavaly decemberben 23,3 százalékkal esett vissza a bázisidőszakhoz képest.

Az ipar összeomlása küldte padlóra a gazdaságot
A gyenge teljesítményben szerepet játszott, hogy Magyarország legfontosabb exportpartnere, a német gazdaság is hátramenetben van. A szövetségi statisztikai hivatal éppen pénteken publikálta a legfrisebb adatokat, amelyek szerint a német GDP az utolsó negyedévben az előző év azonos időszakához képest 2,1 százalékkal esett vissza.
A karácsony sem segített
Németh Dávid, az ING Bank szakértője az [origo] kérdésére elmondta, nagyon rossz képet fest a gazdaság helyzetéről a mai GDP-adat. Ez egyértelműen azt valószínűsíti, hogy az idén 3 százalékkal eshet vissza a GDP. Sőt, a negyedéves alapon 1 százalékos csökkenés azt jelzi, hogy az idei év első három hónapjában éves összevetésben már 3-4 százalékos lehet a hanyatlás. A tavalyi utolsó negyedév számait ugyanis még javította egy karácsonyi szezon.
Egyelőre nem lehet pontosan meghatározni, mitől sikerült ilyen gyatrára az utolsó negyedéves adat, ahhoz, hogy tiszta legyen a kép meg kell várni a március 11-én megjelenő részletes adatokat. Az viszont látszik, hogy mivel az import és az export nagyjából azonos mértékben esett vissza, nem egyértelműen a kivitel esése áll a vártnál rosszabb eredmények mögött, inkább a belföldi folyamatokban kell keresni az okokat. Valószínűleg a beruházásoknál volt brutális csökkenés és a kiskereskedelem is gyengén teljesíthetett - fogalmazott az ING senior elemzője, aki 2009-ben 3,5 százalék körüli GDP-csökkenést valószínűsít.
A szűkülő hitellehetőségek és a növekvő félelem a munkanélküliségtől leszorította a háztartások fogyasztását, elsősorban az új autók eladása csökkent és a beruházásokra is kedvezőtlenül alakultak - közölte Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Ráadásul a kormány is kénytelen volt visszafogni a költekezést az IMF-megállapodás miatt, és a válság mélyülésével további megszorítások várhatóak. A mezőgazdaság ugyan jól teljesített, de ez sem tudta ellensúlyozni az ipar kiábrándító teljesítményét. Az elemző szerint a pénzügyi szektor, a szállítások, valamint az építőipar húzta le elsősorban a számokat. Suppan 2009 első félévében gyorsuló csökkenésre számít, ugyanakkor szerinte az export húzhatja a gazdaságot. 2009-re 3,2 százalékos GDP-csökkenést vár, jelentős lefelé mutató kockázatokkal.
"Ezt főzték ki maguknak"
Az idei év semmivel sem tűnik jobbnak 2008-nál, sőt. A Raiffeisen elemzőinek ptimista verziója a 2009-es "növekedésre" mínusz 3,5 százalék, de ez csak abban az esetben áll, ha a világgazdaság az első félévben eléri mélypontját, s a másodikban már növekedésnek indul. Ellenkező esetben 4-5 százalékos is lehet a visszaesés Török szerint - jövőre pedig legfeljebb 0 százalékot érhet el a gazdaság bővülése. A Reuters elemzői konszenzusa 2,4 százalékos csökkenést mutat, s 2010-re már 1,55 százalékos "igazi" növekedést jelez.
Ráadásul a kormánynak most nincs lehetősége anticiklikus keresletélénkítésre, mivel a a belső egyensúlyi nehézségek kezelésére éppen olyan eszközöket - a forgalmi adó emelését és a kiadások visszafogását - is terveznek igénybe venni, amelyek éppen a recesszió elmélyülését "támogatják". "Ezt főzét ki maguknak" - kommentál Török. Szerinte a kormányzatnak a 2010 utáni folyamatokra kellene koncentrálnia, hogy a gazdaság magasabb növekedési pályára álljon. Ehhez azonban nem elegendőek az eddig megismert tervek, sokkal nagyobb mértékűadócsökkentés - és hozzá nagyobb mértékű kiadáscsökkentés - lenne szükséges, ehhez azonban jól láthatóan nem fűlik a politika foga.
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A tűzzel játszanak a kalandor polgármesterek
Szorult helyzetben voltak, de fittyet hánytak a kockázatokra az elmúlt években súlyosan eladósodott önkormányzatok. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester 20 ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Kukás sármőrrel a csúcsra
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.