Vágólapra másolva!
Három hónapig fizeti majd a cseh munkanélküliek áramfogyasztását a Cseh Energetikai Művek (CEZ). Azok a vállalkozók pedig, akik a gazdasági válság miatt súlyos helyzetbe kerülnek, egy hónapra halasztást kapnak számlájuk kiegyenlítésére - jelentette be szerdán a legnagyobb cseh energetikai társaság.
Vágólapra másolva!

Világosan látjuk, hogy a mi sikereink az ország sikereitől függenek. Egy olyan helyzetben, amikor az országot súlyos válság fenyegeti, a legnagyobb hazai vállalat sem maradhat tétlen - jelentette ki Martin Roman, a CEZ vezérigazgatója.

A CEZ ajánlata azoknak szól, akik március elseje és december 31-e közötti időszakban veszítik el munkahelyüket. Feltétel, hogy a munkahelyét elvesztő személy korábbi áramszámláit rendesen kiegyenlítette és legalább hat hónapig egyfolytában munkaviszonyban volt.

Hogy ne sérüljenek a piacgazdasági elvek és a törvények, a CEZ mindezt úgy kívánja megoldani, hogy ügyfelei nevében biztosítást köt fizetésképtelenségük esetére.

Nem hivatalos értesülések szerint a CEZ vezetése három biztosító társaságot szólított meg, de a valóságban állítólag a Ceská Pojistovna vagy a Kooperativa jöhet csak számításba. Mindkét biztosító jelezte, hogy kész a tranzakció megkötésére. Számítások szerint a biztosítás 60 ezertől 200 ezerig terjedő háztartást érinthet. A CEZ összesen 2,7 millió cseh háztartásnak szolgáltat áramot.

Akik korábban veszítették el munkahelyüket, azokat az új program nem érinti.

A biztosítási összeg nagyságát még nem számolták ki. "Az árról még tárgyalunk a biztosítókkal" - jegyezte meg Roman. A biztosítási összeget a CEZ az ide nyereségéből fogja levonni.

A konkurencia hasonló programot nem tervez. A válság hatása Prágában minimális - jegyezte meg Petr Holubec, a Prazská Energetika csoport szóvivője, amely a cseh főváros áramellátását biztosítja.