Nem zárja be az Opel-gyárakat a GM

Vágólapra másolva!
Az amerikai General Motorsnak nincsenek konkrét tervei európai Opel-gyárak bezárására - mondta csütörtökön Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, miután Detroitban megbeszéléseket folytatott a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő anyavállalat elnökével.
Vágólapra másolva!

Jürgen Rüttgers jelezte, hogy a gazdasági válság miatt terveket kell kidolgozni a jövőre nézve Európában és Amerikában egyaránt.

Korábban olyan hírek terjedtek el, hogy a General Motors takarékossági okokból mindenekelőtt a bochumi, valamint az antwerpeni gyár bezárását tervezi, az eisenachit pedig el kívánja adni, és a svéd Saab leányvállalatra is bezárás vagy eladás várhat.

A General Motorsnál előzőleg azt mondták, hogy a költségek radikális csökkentése után az európai érdekeltségek - Opel, Saab és a brit Vauxhall - legkorábban 2011-ben fognak tudni profitot termelni.

A német kormány késznek mutatkozik az Opel megsegítésére, de ehhez világos üzleti terveket vár a vállalattól. Rüttgers szerint a támogatás odaítélésének egyik feltétele, hogy a csoport megtartsa négy németországi gyárát.