Vágólapra másolva!
Az Európai Unió kész pénzügyi-gazdasági válság által különösen erősen sújtott kelet-európai országok megsegítésére, erősítette meg egy pénteken megjelent nyilatkozatban Joaquín Almunia, az EU pénzügyi biztosa.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

Az Európai Bizottság képviselője a Financial Times Deutschlandnak (FTD) nyilatkozva arra reagált, hogy Angela Merkel német kancellár előző nap kijelentette: Németország érdekelt a válság sújtotta kelet-európai országok megsegítésében, és ezzel kapcsolatban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bevonásával multilaterális támogatást javasol.

Ebből kiindulva a német kormány nem zárkózik el az IMF megerősítése elől, ha ez szükségessé válik, idézte az újság a kancellárt. Merkel az után beszélt erről, hogy Berlinben találkozott José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével.

Almunia pénzügyi biztos szóvivője útján hangsúlyozta, hogy a bizottság aggodalommal figyeli a térségben kialakult helyzetet.

Készülünk arra, hogy egyes, pénzügyi problémákkal küszködő országokat megsegítsünk, ahogy ezt Lettország és Magyarország esetében tettük - mondta a szóvivő, de nem nevezett meg egyetlen szóba jöhető országot sem. Hangoztatta ugyanakkor, hogy erre a célra 15 milliárd euró áll rendelkezésre.

Mindezzel kapcsolatban az FTD emlékeztetett: Barrosóval folytatott találkozóján a német kancellár is óvott attól, hogy a segítségre szoruló kelet-európai országokkal kapcsolatban spekulációkba bocsátkozzanak. A kancellár szerint ez csak még idegesebbé tenné a piacokat.

Ugyancsak a német üzleti napilapnak nyilatkozva a lengyel Európa-ügyi miniszter azt javasolta, hogy a március elsejei EU-csúcsértekezlet előtt a kelet-európai vezetők tartsanak Brüsszelben rendkívüli találkozót. Mikolaj Dowgielewicz szerint a térség országainak közös álláspontot kell kialakítaniuk a pénzügyi válság leküzdésének módozataival kapcsolatban.

Németország - mind arról a pénteki Handelsblatt beszámolt - kész az euróövezethez tartozó, a válság által leginkább sújtott országok megsegítésére is. Kormányforrások ezzel kapcsolatban elsősorban Spanyolországra, Portugáliára, Írországra és Görögországra utaltak. Az esetleges támogatás formájáról egyelőre nincs semmi fajta megállapodás, de Németország kész élére állni az érintett országok megsegítését célzó erőfeszítéseknek.