Vágólapra másolva!
Amerikai szakértők azzal számolnak, hogy a folyó negyedévi erős gazdasági csökkenés a második negyedévben már mérséklődik, a második félévben mérsékelt növekedés lesz, jövőre pedig az általános trendet meghaladó élénkülés várható az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

A vállalati közgazdászok amerikai szövetségének (NABE) legutóbbi felmérése szerint a folyó negyedévi amerikai GDP várhatóan 5,0 százalékkal csökken éves szinten, majd a második negyedévben 1,7 százalékos lesz a visszaesés. Az idei második félévben 1,6 százalékos bővülésre számítanak. A megkérdezettek szerint jövőre gyorsul az amerikai gazdaság, a GDP-növekedés üteme elérheti a 3,1 százalékot.

A jövő évi élénküléshez hozzájárul majd, hogy megáll a lakóingatlan-piaci hanyatlás, bővülnek a lakossági kiadások és nőnek az üzleti befektetések. Nem utolsósorban pedig éreztetni kezdik hatásukat az amerikai kormány gazdaságélénkítő intézkedései.

A NABE szerint az idén még nő a munkanélküliek száma, a ráta a jelenlegi - 16 éves mélypontnak számító - 7,6 százalékról az idei év végére 9,0 százalékra nő. A szervezet által megkérdezettek szerint idén a fogyasztói árak 0,8 százalékkal csökkennek, majd jövőre 1,9 százalékkal nőnek. A jegybanki alapkamatot illetően a szakértők arra számítanak, hogy az év végig marad a közel nulla százalékos szint, majd 2010 végére 1,5 százalékra emelkedik.