Tavaly Magyarország majdnem kimerítette az államcsőd egyik definícióját, hiszen részben nem piaci forrásokból tudta finanszírozni önmagát. Az IMF tavalyi hitele - a piacon kívüli segítség - megmentette ugyan Magyarországot a csődtől, de jelenleg a mi bedőlésünk kockázata majdnem kétszer akkora, mint Csehországé. Elemzők szerint az államcsőd politikai kérdés nálunk: a külföldi hiteleket törlesztjük vagy a belső kifizetéseket teljesítjük.

Járai is megszólalt
Járai Zsigmond volt jegybankelnök: Az ország a folyamatos államcsőd állapotában van. (február 19.)
Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője: Hárommillió ember él létminimum alatt, 8 százalékos a munkanélküliség, a forint megrendült, mindent megfojt az államadósság és az államcsőd réme fenyeget. (február 16.)
Széles Gábor nagyvállalkozó: Bármikor bekövetkezhet az államcsőd Magyarországon. (február 12.)
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Az államcsődtől az ország ma messzebb van, mint két hónappal ezelőtt. (február 8.)
Suchman Tamás szocialista politikus: Teljes mértékben tisztában vagyok a költségvetés helyzetével és tudom, hogy hatvan éve Magyarország mindig fizetőképes volt. Korábban sem és ma sincs államcsőd szélén. (február 4.)
Szíjjártó Péter, a Fidesz szóvivője: A magyar kormány már ott elrontotta, amikor olyan helyzetbe kormányozta az országot, hogy az államcsődöt csak a nemzetközi szervezetek hiteleinek segítségével lehetett elkerülni. (február 4.)
Szájer József, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője: Az unió nélkül nem lehetett volna megelőzni például az államcsődöt sem Magyarországon. (január 30.)
Forrás: MTI, MNO
"Magyarország túl nagy bástya ahhoz, hogy hagyják eldőlni. Legalábbis túl nagy bástyának számít a régióban, és túlzottan kötődik Ausztriához, amelyet magával ránthat" - mondta az [origo]-nak Németh Dávid, az ING Bank makroelemzője, amikor egy esetleges államcsőd esélyeiről kérdeztük.
Kóka János szabad demokrata frakcióvezető hétfőn a parlamentben kijelentette, hogy az államcsőd esélye 50 százalék. Németh szerint azonban jelenleg nem fenyeget ez a veszély, még akkor sem, ha ősszel, október-november táján újra felvetődhet ez a probléma, hiszen akkor már közel leszünk a Magyarországnak adott IMF-hitel lejártához. Igaz, akkor persze már jobban látszanak majd azoknak az intézkedéseknek a hatásai is, amelyeket most hoz meg a kormány, illetve a parlament.
Két hónap múlva kiderül?
Az Állami Számvevőszék elnöke, Kovács Árpád egy múlt heti konferencián arról beszélt, hogy két hónap múlva kiderül, mi lesz Magyarországon: államcsőd, vagy felemelkedés. Az Info Rádió szerint Kovács úgy fogalmazott: "Európában kétféle ország van: amelyiknek van államháztartási tartaléka, és amelyiknek nincs." Ez utóbbi kategóriába tartozik szerinte Magyarország, amelynek jövője két hónapon belül eldől. "Magyarország sorsa elsősorban külső hatásoktól függ, így a német válságkezelés sikerétől, Berlin ugyanis Magyarország legfőbb kereskedelmi partnere" - mondta Kovács.
"Magyarországon sikeresen le fogják gyűrni a válság okozta nehézségeket, a közfinanszírozás konszolidációja pedig sokat segít majd abban, hogy a magyar gazdaság megerősödjön" - jelentette ki Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa vasárnap a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában. Arra a kérdésre, reális veszély-e az államcsőd Magyarországon, a pénzügyi biztos úgy fogalmazott: "nem kell Kasszandraként jósolgatnunk, nem kell találgatásokba bocsátkozni, hogy mikor lesz vége a krízisnek, egyszerűen csak meg kell oldanunk ezt a nehézséget".
Mi az az államcsőd?
"Államcsődnek azt a helyzetet nevezzük, amikor egy állam képtelen adósságait, lejáró kötelezettségeit teljesíteni" - válaszolta Barcza György, a K&H vezető elemzője az [origo] kérdésére. Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő elemzője mindehhez hozzátette: nem beszélünk államcsődről akkor, ha az állam nem fizeti ki a közszolgák bérét, vagy éppen más hazai kifizetéseket nem teljesít.
Az ING szakértője, Németh Dávid ehhez hozzátette: a külföldi devizákban denominált államkötvények és a külföldi államadósság a fontos ebből a szempontból, hiszen forintban a magyar állam bármikor tud fizetni - a bankóprés bármikor működésbe léphet, bár nem célravezető ennek a használata, hiszen a 20. században két nagy hiperinfláció is megmutatta, semmit sem jelent a mértéktelen pénzkibocsátás.
Politikai döntés az egész
A magyar állam dönthet így is, úgy is: törlesztheti a külső adósságokat vagy kifizetheti a szociális segélyeket itthon, meg a béreket és más juttatásokat - mondta Barcza. Ha a hazai kifizetéseket korlátozzák, azt nem államcsődnek nevezzük, hanem "megszorításnak" - tette hozzá Németh.
Az államnak különböző módszerei vannak, például megváltoztathatja a jogszabályokat, és nem kell egyedi döntéseket hoznia. Az államcsőd tehát tulajdonképpen politikai, gazdaságpolitikai elhatározás kérdése Duronelly szerint. Az államcsőd kategóriájába tartozik az is, ha egy állam kötelezettségeinek egy részét nem teljesíti. Sőt, ennek velejárója, hogy az állam bejelentést is tesz arról, hogy bizonyos időtávon belül nem tud fizetni.
A Budapest Alapkezelő elemzője nem tartja valószínűnek a magyar államcsődöt, de hozzátette: a mostani válságban már annyiszor érte meglepetés az elemzőket, annyiszor következett be váratlan esemény, hogy mindenképpen óvatosnak kell lenni az előrejelzéseknél.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Kukás sármőrrel a csúcsra
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.