A lengyelek egoizmussal vádolják az eurózónát

Vágólapra másolva!
A lengyel kormányfő pénteken az eurócsatlakozási feltételrendszer felülvizsgálatát szorgalmazta, és a válsággal kapcsolatban egoizmussal vádolta a nagy európai uniós tagállamokat. Elutasította a közkiadások drasztikus növelését a válságkezelésben, úgy vélve, hogy a "nehéz igazságokat" is tudni kell képviselni.
Vágólapra másolva!

"Meg kell vizsgálnunk, nem szorulnak-e felülvizsgálatra a rendszerbe való felvétel szabályai", idézte Donald Tusk nyilatkozatát pénteken a Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti napilap.

A lengyel miniszterelnök konkrétan az euróövezeti tagság előszobájául szolgáló európai átváltási mechanizmusra (ERM-2) célzott, emlékeztetve arra, hogy a lengyel és a térségi valuták nagy ingadozásnak vannak kitéve. A zlotyi, 4,6505-25/eurón, péntek délben 13,01 százalékkal volt gyengébb az euróhoz képest, mint az év végén, de a korábbi napokban nem volt ritka a 19-20 százalékos veszteség sem tavaly év végéhez képest, miután a zlotyi tavaly 14,29 százalékot vesztett az euróval szemben.

Az ERM-2-ben egy valuta árfolyama lefelé vagy fölfelé egyaránt csak 15-15 százalékkal térhet el az európai pénzügyi hatóságokkal közösen megállapított sávközéptől az euróhoz viszonyítva, különben be kell avatkozni védelmében.

A hét elején a lengyel államfő emiatt éppenséggel helytelenítette is a zlotyi gyors bevitelét az ERM-2, amit a kormány az idei év közepére tervez. Lech Kaczynski szerint "a válság idején az ERM-2-ben való tartózkodás azt eredményezheti, hogy vagy ki kell abból lépni, vagy elveszne az ország devizatartalékának jelentős része".

A brit Financial Times a maga részéről e hét elején szerkesztőségi cikkben sürgette, hogy a belépési feltételrendszer törlésével mielőbb fel kell venni a kelet-európai EU-tagállamokat az euróövezetbe, mert a keleti térség pénzügyi válsága a valutaunió összeomlásának kockázatát is felveti.

A lengyel miniszterelnök pénteken arról is szólt a német lapnak nyilatkozva, hogy egyes döntések gazdasági vagy pénzügyi protekcionizmushoz vezetnek, ez pedig ellentmond az európai jog szellemének és betűjének.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy a válság valamennyi tagállamot sújtja, ezért közös megoldást kell keresni. A nagy tagországok gazdaságai a "nemzeti egoizmusból" csak rövid távú előnyöket szerezhetnek, vélekedett Tusk, utalva arra: az adott államoknak tudatában kell lenniük annak, hogy ezáltal az egész Európai Unió létezését veszélyeztethetik.

A lengyel miniszterelnök az interjúban név szerint egyetlen országot sem említett, az FTD azonban emlékeztetett: mindenekelőtt Franciaországot érték bírálatok Európa-szerte, amiért saját iparának védelmét helyezte előtérbe. "Az uniónak ma minden körülmények között állnia kell a szolidaritás vizsgáját. Ha ugyanis ma elbukunk, a vizsgát a jövőben sem tudjuk majd teljesíteni" - mondta Tusk.

A nagyobb tagállamok Lengyelországgal való szükséges szolidaritásának próbájaként is említette a miniszterelnök országa belépését az euró előszobájába, az ERM-2-be. Lengyelországnak csatlakoznia kell az ERM-II. rendszerhez, hogy ezáltal két évvel később be tudja vezetni az eurót, erősítette meg a kormányfő, azzal, hogy Lengyelország terve szerint az euróövezeti csatlakozás 2012-ben következik.

Ebből kiindulva a lengyel kormány a válság idején sem az állami kiadásokat akarja növelni, hanem a költségvetési deficitet akarja - átszámítva - 4 milliárd euróra korlátozni. Ezért átfogó takarékossági intézkedéseket határozott el, utalt rá a miniszterelnök.

Mindezzel összefüggésben Tusk "elsietett reakcióként" jellemezte azt, hogy a nagy uniós tagállamok a válság idején drasztikusa növelik az állami kiadásokat.

A nagy terveknek, illetve a nagy számoknak ez a fesztiválja idegessé tesz - hangoztatta a miniszterelnök, és úgy vélekedett: Európának olyan vezetőkre van szüksége, akik a "nehéz igazságot" is képviselni tudják.