Tovább romlottak az üzleti várakozások

Vágólapra másolva!
Ötödik hónapja zuhan a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint az üzleti várakozások romlása februárban még gyorsult is januárhoz képest, a fogyasztóiaké viszont lassult.
Vágólapra másolva!

Az üzleti szférán belül februárban megállt az ipari bizalmi index csökkenése. Fordulatról azonban valószínűleg még korai beszélni, mivel az elmúlt és a következő időszak termelésének, valamint a rendelésállományok - ezen belül az exportrendelések - megítélése a korábbinál is kedvezőtlenebb lett, csak a saját termelésű készleteké lett kedvezőbb.

Romlott a foglakoztatási szándék is. Az építőipari bizalmi index februárban jelentősen csökkent: a termelési helyzet és a rendelésállomány megítélése, valamint a foglalkoztatási szándék egyaránt romlott. A kereskedelmi bizalmi index értéke a 2008 közepe óta tartó zuhanást követően 2009 januárjában enyhén javult, ez azonban februárban nem folytatódott, a mutató a decemberi szintre esett vissza.

Számottevően romlott az eladási pozíció és a közeljövőben várható rendelések megítélése, a készletállományé viszont enyhén javult. Februárban tovább folytatódott a szolgáltatói bizalmi index szeptember óta tartó markáns csökkenése. Főleg a következő három hónapban várható forgalom megítélése lett pesszimistább, de érezhetően rosszabb lett az elmúlt időszak üzletmenetének értékelése is. Kissé csökkent a foglakoztatási hajlandóság is.

Az árcsökkenésre számítók aránya az iparban és az építőiparban is emelkedett, s meghaladta az áremelésre számítókét. A kereskedelmi cégek körében a következő három hónapra várt átlagos áremelkedés mértéke változatlanul alacsony. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése minden ágazatban és a fogyasztók körében is tovább romlott: alig van válaszadó, aki a következő három hónapban javulást várna e téren.

A GKI fogyasztói bizalmi indexe 2008 októbere óta folyamatosan esik, de ezen belül most februárban volt a legkisebb a romlás. Egyaránt enyhén pesszimistább lett a lakosság saját pénzügyi helyzetére, megtakarítási képességére és a munkanélküliségre vonatkozó várakozása. Az üzleti várakozásoktól eltérően erősödött az áremelkedéstől való félelem is. A nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségének megítélése nem változott, az egy éven belüli vételé azonban kissé romlott.