Rosszul zárta az évet a külkereskedelem

Vágólapra másolva!
A decemberi jelentős visszaesés ellenére tavaly az export és az import is 3-3 százalékkal növekedett éves összevetésben - közölte csütörtökön a KSH.
Vágólapra másolva!

Decemberben az export valamivel kisebb mértékű visszaesést produkált, mint az import, előbbi 13, utóbbi 17 százalékkal csökkent. A hanyatlás ellenére 2008-ban összességében a kivitel és a behozatal egyaránt 3 százalékkal bővült az előző évhez képest - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal. A külkereskedelem tavalyi mérlege így 24 milliárd forintos (159 millió euró) mínuszt mutat, ami 6 milliárddal jobb az előző évi szaldónál.

A múlt év utolsó hónapjában a gépek és szállítóeszközök exportja és importja az átlagnál jóval nagyobb mértékben 22, illetve 32 százalékkal esett vissza. A szóban forgó termékek körében 3 és 2 százalékos volt a tavalyi összesített növekedés. Mind az export, mind az import decemberi csökkenésében meghatározó szerepet játszott a mobiltelefon-gyártáshoz kapcsolódó kivitel és behozatal jelentős visszaesése, ezen belül az Európai Unión kívüli forgalom az exportban az átlagnál jóval nagyobb mértékben csökkent, míg az importban csak töredéke volt az egy évvel korábbi forgalomnak.

Közútijármű-kivitel és -behozatal - elsősorban az autóalkatrész-export és -import csökkenése következtében - november után decemberben is kétszámjegyű visszaesést mutatott. Mindazonáltal személygépkocsi-export - elsősorban a régi tagállamokba irányuló export szinten maradása következtében - az átlagnál kisebb mértékben csökkent.

Az Európai Unióba irányuló export és import decemberben 13, illetve 16 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban, s az év egészét nézve a növekedés mértéke mindössze 4 és 2 százalék volt.