Merkelék egyelőre nem segítenek az Opelnek

Vágólapra másolva!
A német kormány egyelőre semmi kötelezettséget nem vállal az Opel megsegítésére. Ezt tűnt ki a koalíciós bizottság csütörtöki állásfoglalásából, miután a német kormánykoalíció pártjai áttekintették a körülményeket az Opelnél, amely az anyavállalat, a General Motors pénzügyi válsága miatt került nehéz helyzetbe.
Vágólapra másolva!

Az ülést követően elhangzott nyilatkozatok szerint az Opel nemrég előterjesztett saját szanálási terve nem kielégítő. Ebben a gyár felügyelő bizottsága vázolta a jövővel kapcsolatos elképzeléseit, részleges elszakadást irányzott elő a General Motorstól, és jelezte, hogy mintegy 3,3 milliárd eurót kitevő állami segélyre lenne szüksége.

Karl Theodor zu Guttenberg gazdasági miniszter ismét azt hangsúlyozta, hogy a tervvel kapcsolatban sok a kérdőjel, és utalt arra, hogy a kormány aligha dönt egyhamar. Közvetve utalt arra: esetleges állami segítségről csakis akkor lehet szó, ha a gyár a jövőre vonatkozóan meggyőző koncepcióval rendelkezik.

Közben olyan hírek terjedtek el, hogy korábbi álláspontját megváltoztatva Angela Merkel kancellár sem pártfogolja immár a közvetlen állami szerepvállalást. A kancellár egy tanácskozáson azt hangoztatta, hogy - néhány kulcsfontosságú banktól eltérően - az Opel esetében a gazdaság működése szempontjából nem elsődlegesen fontosnak tartott vállalatról van szó.

Az Opel saját jövőtervet teljes egészében nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor a csütörtöki lapokban ellentmondásos értesülések láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy az autógyárban hány munkahely szűnne meg. Az Opel németországi üzemeiben jelenleg mintegy 26 ezren dolgoznak, és a kiszivárgott hírek 3500-7600 munkahely megszüntetésére utalnak.

A tervben állítólag szó van a termelési költségek legkevesebb 1 milliárd eurós - kötelezően vállalt - csökkentéséről is, egyebek közt a fizetések és más juttatások csökkentése révén. A General Motors a maga részéről - a korábbi hírekkel ellentétben - csütörtökön jóváhagyta a németországi Opel szanálási tervét.