Vágólapra másolva!
Negatív figyelőlistára vette pénteken Írország szuverén adósi besorolását a Fitch Ratings a várhatóan 10 százalék fölé emelkedő költségvetési deficitre hivatkozva. A lépés jelzi, hogy az euróövezeti alapító tagállam elvesztheti "AAA" szintű, vagyis a létező legjobb adóskockázati osztályzatát.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb európai hitelminősítő pénteken a meredeken csökkenő, még a nem túl nagy várakozásoktól is elmaradó januári és februári adóbevételekkel indokolta a negatív előjelű megfigyelés elkezdését.

A Fitch Ratings szerint az alacsony költségvetési jövedelemszint miatt a hazai össztermék-értékhez (GDP) viszonyított ír államháztartási hiány - további kormányzati lépések elmaradása esetén - az idén elérheti a 11,5-12 százalékot.

A nyugat-európai euróövezeti gazdaságok közül a londoni elemzői közösség szerint várhatóan Írországot sújtja a legmélyebb recesszió.

A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő nemrégiben kiadott londoni elemzésében azt írta, hogy az általa vizsgált húsz fejlett gazdaság közül Írország kilátásai a legkomorabbak. A cég az ír gazdaságra az idén, alapesetben 5,0 százalékos, a rosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén 6,0 százalékos GDP-zuhanást jósol.

Portugália, Spanyolország és Görögország besorolása is romlott

A Standard & Poor's nemrég Portugália besorolását rontotta egy fokozattal, a portugál gazdaság általános szerkezeti gyengeségeire hivatkozva, Spanyolország hosszú futamú szuverén adóskockázati besorolását az addigi "AAA"-ról egy fokozattal "AA plusz"-ra süllyesztette.

Spanyolország az első olyan alapító euróövezeti tagállam, amelytől a lehető legmagasabb, "AAA" minősítést vonta meg valamely nagy hitelminősítő a pénzügyi válság kezdete óta.

Néhány hete az S&P is figyelmeztette Írországot, hogy romolhat jelenleg még "AAA" besorolása, a Moody's Investors Service pedig január óta negatív kilátást tart érvényben a nála is "AAA" szintű ír adósosztályzatra.

A Standard & Poor's az év elején az elsőrendű adósi sáv alsó szélére, "A"-ról "A mínusz"-ra rontotta Görögország hosszú távú szuverén adóskockázati besorolását. Ha a görög osztályzat innen tovább romlik, azzal Görögország - az eurótagállamok közül elsőként - átkerülne a közepes befektetői "BBB" sávba.