A brit pénzügyminiszter is segítené a régiónkat

Vágólapra másolva!
A gazdagabb uniós országok morális kötelessége, egyben elemi érdeke, hogy az eddiginél jobban segítsék a pénzügyi természetű bajok által fenyegetett kelet-európai tagállamokat - hangoztatja a brit pénzügyminiszter. Hamarosan lobbizni is kezd ennek érdekében.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A közép- és kelet-európai gazdaságok támogatásának növelését szorgalmazta keddi nyilatkozatában a brit pénzügyminiszter, aki szerint az EU-n belül van is erre készség.

Alistair Darling az uniós pénzügyminiszterek brüsszeli ülése előtt, a BBC-nek adott interjúban azt mondta: az euróövezeti jegybanknak (EKB) már most is van egy hozzávetőleg 25 milliárd eurós kerete, amelyből "bajban lévő, vagy éppen bajba kerülő" országoknak hitelezhet. Hozzátette, úgy érzékeli, "megvan a hangulat" ennek a keretnek a további emeléséhez.

A brit pénzügyminiszter az EU-tagországok középtávú fizetésimérleg-problémáinak kezelését segíteni hivatott EKB-keretre utalt, amelyet tavaly emeltek 12 milliárd euróról 25 milliárd euróra, és amelyből Magyarország már kapott hitelt.

Darling amellett, hogy "morális kötelességnek" nevezte a nehézségekkel szembesülő országok segítését, megjegyezte: ez a többieknek is érdeke, mert a tagországok függnek egymástól. A szegényebbek gondjai, ha nem kezelik őket, előbb-utóbb visszaütnek a gazdagabbakra - ídézte a minisztert a BBC.

Jelezte, hogy a G20-országok pénzügyminisztereinek hétvégi, nagy-britanniai találkozóján arra próbálja majd rábírni a jelenlévőket, hogy a feltörekvő kelet-európai és a fejlődő országok egyaránt kapjanak nagybb támogatást.