Vágólapra másolva!
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2008 negyedik negyedévében 2,3 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 2,5-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte szerdán reggel a Központi Statisztikai Hivatal. Az adatok a korábban vártnál súlyosabb recesszióról árulkodnak, a februárban közzétett előzetes adatok ugyanis 2 százalékos visszaesésről szóltak.
Vágólapra másolva!

A decemberiA 2008-as év egészében az ország teljesítménye 0,5 százalékkal bővült. A 2 százalékos visszaesést tükröző - februári - gyorsbecsléshez képest mutatkozó 0,3 százalékpontos eltérést elsősorban a pénzügyi közvetítés ágazat teljesítményére vonatkozó, újonnan rendelkezésre álló adatoknak az előre becsültnél jelentősen kisebb értéke okozta. Tavaly a magyar GDP értéke folyó áron 26 470 milliárd forint, egy főre vetítve 2,637 millió forint volt.

Meghatározó volt a mezőgazdaság növekedése

A mezőgazdaság, ipar és építőipar hozzáadott értéke a negyedik negyedévben 1,3 százalékkal nőtt. Ezen belül az ipar teljesítménye 8,5 százalékkal csökkent. A tavalyi év egészében az árutermelő ágazatok hozzáadott értéke a nemzetgazdasági átlagnál erősebben, 4,2 százalékkal nőtt. Ebben a mezőgazdaság hozzáadott értékének kiemelkedő, 43,0 százalékos növekedése játszik meghatározó szerepet.

A mezőgazdasági termelés ilyen mértékű bővülését a 2007. év alacsony szintje és a növénytermesztés kedvező időjárásnak köszönhető magas terméseredményei okozták. Az ipari teljesítmény, az év első felében bekövetkező bővülés ellenére, összességében 0,3 százalékkal csökkent, tükrözve az exportorientált feldolgozóipar teljesítményének második félévben megfigyelhető visszaesését.

Visszaestek a szolgáltatások

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke 2008 IV. negyedévében a nemzetgazdaság átlagnál nagyobb mértékben, 4,2 százalékkal csökkent. A szolgáltatások közül jelentős teljesítménycsökkenés mutatkozott a pénzügy, ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatások (-7,8 százalék) területén a piaci folyamatok kedvezőtlen alakulása miatt.

Ezen belül a pénzügyi vállalatok teljesítményének jelentős csökkenését egyrészt a hitelintézetek által nyújtott szolgáltatások csökkenése, és egyes hitelintézeti tevékenységek veszteségessé válása okozta, másrészt a biztosító intézetek esetében a biztosítási szerződésállomány csökkenése, valamint a hozzáadott értékük részét képező tulajdonosi jövedelmek csökkenése idézte elő.

Már nem húzógazat a vendéglátás

A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás teljesítménye 5,2 százalékkal csökkent, összefüggésben a háztartások fogyasztási kiadásainak mérséklődésével. A szállítás, raktározás, posta és távközlés területén bekövetkező visszaesésben (-3 százalék) pedig az ipar teljesítményének csökkenése tükröződik. A közigazgatás, oktatás, egészségügy hozzáadott értéke 0,7 százalékkal növekedett az alacsony bázis következtében.

A szolgáltatások teljesítménye az év egészében 1,2 százalékkal csökkent. Ezen belül a legnagyobb visszaesés a pénzügy, ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatások (-2,3 százalék), valamint az egyéb közösségi, személyizolgáltatás (-2,3 százalék) területén mutatkozott.

Kevsebb az állam és a lakossági fogyasztása

A GDP felhasználási oldalán 2008 IV. negyedévében a háztartások végső fogyasztása 3,3 százalékkal csökkent a háztartások fogyasztási kiadásának jelentős, 4,4 százalékos csökkenésének következtében. A végső fogyasztás másik összetevője, a közösségi fogyasztás is erőteljes, 9,5 százalékos visszaesést mutat.

Ennek oka nagyrészt az, hogy az előző év IV. negyedévében érkeztek meg a Gripen vadászgépek, amelyek 2007-ben jelentősen megnövelték a közösségi fogyasztást, magas bázist jelentve ezzel 2008. IV. negyedévének. A háztartások és a kormányzat fogyasztásának visszaesése nyomán a végső fogyasztás is csökkent, 4,2 százalékkal.

A tavalyi év egészét tekintve a háztartások végső fogyasztása 0,1 százalékos csökkenést mutatott. Ezen belül a háztartások fogyasztási kiadása 0,7 százalékos s csökkent A kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások 2,9 százalékkal növekedtek. A közösségi fogyasztás 2,1 százalékkal esett vissza. A fogyasztás éves szinten 0,4 százalékos csökkenést mutat.

A közösségi fogyasztás 1,3 százalékkal csökkent, a végső fogyasztás 2,5 százalékkal mérséklődött. Az export 6,5 százalékkal az import 7,3 százalékkal visszaesett. A bruttó hazai termék volumene a szezonális és naptári hatás kiszűrésével 1,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Mélyebb viszaesést várnak az elemzők

Már a február 13-án közzétett gyorsbecslés is kiábrándító volt, az, hogy ezt lefelé korrigálta a statisztikai hivatal, nem jó jel - mondta Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője. Szerinte a számokból az látható, hogy "nincs húzóereje a növekedésnek". Visszaesett az export, amit már az ipari termelési adatokból is sejteni lehetett, emellett pedig a belső kereslet is halovány - mondta.

A háztartások fogyasztási kiadásai a stagnáló harmadik negyedév után, a negyedikben 4,4 százalékkal estek vissza.Kulcskérdés, hogy a globális gazdaság élénküléséről mikor jön pozitív jel - mondta az Erste Bank elemzője, hozzátéve, hogy úgy tűnik, erre még várni kell.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a most publikált adatok alátámasztják azt a véleményt, hogy a korábban elképzeltnél mélyebb a visszaesés Magyarországon. Az elemző szerint az első félévben a gazdaság visszaesése meghaladja az 5 százalékot. A csökkenés a második félévben enyhülhet ugyan, de csak akkor, ha a fejlett piacokon megindul a stabilizálódás. Megjegyezte: a magyarországi növekedés egyetlen hajtóereje, ha az ország export piacai feltámadnak. Nagyon nagy növekedésre azonban jövőre sem lehet számítani - tette hozzá.