Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Februárban az egynapos betétek átlagállománya a korábbi, nagyon magas szinten stagnált - közölte csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank. Ez arra utal, hogy a hitelintézetek továbbra is óvatosak, szabad likviditásuk jelentős részét kötötték a szóban forgó jegybanki betétben. A kéthetes és hat hónapos jegybanki hitelekből a januárinál többet igényeltek a piaci szereplők.

A forgalomban lévő készpénz az havi összevetésben minimális mértékben csökkent, gyakorlatilag stagnált, a februári 2270,8 milliárd forintos érték félmilliárddal marad el a januári összegtől.

A jegybanki statisztikából kiderül továbbá, hogy a forint árfolyamának gyengülése miatt a külföldi követelések értéke számottevően, a januárhoz képest 667 milliárddal 7646 milliárd forintra emelkedett.