Meglepetésre javult az amerikai fogyasztói hangulat

Vágólapra másolva!
Jobb most az amerikai fogyasztói hangulat, mint egy hónappal ezelőtt. A sokak számára meglepő megállapítást a Michigan Egyetem adatai alapján tették elemzők: az egyetem ugyanis a fogyasztói bizalom mutatójaként márciusra 56,6 pontot számolt, februárra még csupán 56,3 pontot. Az elemzők előzetesen 55 pontos értéket vártak.
Vágólapra másolva!

Az egyetem kutatói szerint Obama elnökben jobban bíznak a befektetők, elsősorban erre vezethető vissza az indexérték kis pozitív változása. Az amerikai kormányzat jelentős összegek kiadására készül, ez javítja a lakosság hangulatát.

Mindazonáltal meglehetősen szerény a bizalmi index értéke, és elemzők szerint nem is várható, hogy a mutató az elkövetkezendő hónapokban hirtelen égbe törjön.