Napról napra - erősödő forint, visszaesett a bankok hitelezése

Vágólapra másolva!
Pozitív hangulat volt az európai tőzsdéken, a BUX felülteljesített, a forint pedig hatodik napja erősödött - derül ki összefoglalónkból. Az unióban 3,5 millió munkahely szűnhet meg idén. Amerika jól kezdett, de a nap végére nem tudta tartani a Ben Bernanke Fed-elnök beszéde után kialakult optimizmust, és jelentős eséssel zártak az indexek. Kedden jelentkezik a KSH a januári ipari adatokkal, Japánban kamatdöntés lesz, Amerikában pedig a lakáspiac lesz a fókuszban. Hajnali válsághíradó.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal kedden jelentkezik a januári ipari statisztikával. Semmi jóra nem lehet számítani ezen a téren, a válság miatt ugyanis decemberben az ágazat termelése éves szinten közel 20 százalékkal csökkent, és nincs olyan tényező, amely alapján a szektor fellendülésével lehetne számolni.

A kiábrándító decemberi adatok főszerepet játszottak abban, hogy a múlt évben az ipari termelés éves összevetésben, tehát 2007-hez viszonyítva - 1,1 százalékkal - csökkent.

Kamatdöntés Japánban, német hangulatindex

A nemzetközi porondon elsőként a japán jegybankárokra irányul majd a piaci szereplők figyelme, a várakozások szerint a Bank of Japan változatlan szinten tartja az amúgy is padlón lévő, 0,1 százalékos kamatszintet.

Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnerének számító Németországban fontos adatot tesznek közzé. A hangulatindex képet fest a német gazdaság szereplőinek várakozásairól. Bár az utóbbi hónapokban világszerte közzétett hasonló indexek egyre rosszabb kilátásokat jeleztek, a ZEW februári kutatása mást mutatott. A mutató értéke mínusz 5,8 pont volt a második hónapban, ami jelentős emelkedés a januári mínusz 31 pontos eredményhez, illetve az elemzők mínusz 28 pontos várakozásához képest. A piac egyébként márciusra a mutató gyengülését várja, mínusz 8 pont körüli indexre számítanak.

Európában Svájcból érkezik még fontos makroadat, publikálják az ipar utolsó negyedévre vonatkozó adatait. Az előrejelzések szerint 4,5 százalékos lehetett az éves szintű csökkenés a múlt év utolsó három hónapjában.

Amerikában a lakáspiac lesz a fókuszban, az illetékes szervezet nyilvánosságra hozza a februárban kiadott építési engedélyek számát. Emellett tájékoztatni fog arról is, hogy hány lakás építése kezdődött el az év második hónapjában.

Szintén a keddi menetrend része, hogy az napvilágot látnak az Egyesült Államok iparának termelési árainak változásáról szóló számok is.

Romlott a magyar országkockázat, visszaesett a hitelezési hajlandóság

Visszaesett a bankok hitelezési hajlandósága tavaly a második félévben az első félévhez képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett, legfrissebb hitelezési felméréséből.

Romlott valamelyest Magyarország általános országkockázati besorolása a londoni Euromoney gazdasági folyóirat által összeállított legújabb globális sorrendben, de a magyar gazdaság továbbra is a 186 országot soroló lista legkevésbé kockázatos felső harmadában van.

Hatodik napja erősödik a forint. A kedvező nemzetközi piaci környezetben a bankközi devizapiacon hétfő délután négy órakor 296,29 forint volt az euró árfolyama.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 445,90 pontos, 4,53 százalékos emelkedéssel, 10 298,73 ponton zárt hétfőn. A 14,79 milliárdos forgalom nagy részét az OTP adta. Mindegyik vezető részvény pluszban fejezte be a napot.

A kormánynak van vészforgatókönyve arra az esetre, ha a magyar gazdaság visszaesése nagyobb lesz mint 3,5 százalék - mondta Veres János pénzügyminiszter egy hétfő reggeli televíziós műsorban.

Egyebek mellett a globális gazdasági válság következtében történelmi mélypontra zuhanó forint árfolyam miatt a Globus Zrt. átalakítja a cég szerkezetét, melynek keretében befejezi a húsalapú konzervtermékek gyártását és forgalmazását.

Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke a CBS-nek adott interjújában azt mondta, hogy még az idén véget érhet a recesszió a világ vezető gazdaságában.

Az eurózóna országaiban 1,2 százalékra gyorsult februárban az infláció üteme.A munkanélküliség nagy mértékben növekedett a múlt év utolsó negyedében, tükrözve a gazdasági körülmények romlását.

Jól kezdtek és napközben 2 százalékos nyereségben is álltak a vezető amerikai tőzsdeindexek, végül azonban nap végére nem sikerült megőrizni az emelkedést.

A szerb kormány négyszeresére növelné az IMF által felajánlott hitelkeretet, amely ezzel 2 milliárd dollárra emelkedne. A Fitch szerint létfontosságú az országnak, hogy megegyezzen a Valutaalappal.

Több tízmilliárd fonttal zuhanhat a brit pénzügyi szolgáltató szektor és a szektor alkalmazottai által fizetett adók értéke az idei pénzügyi évben, a hatalmas banki veszteségek, az elbocsátások és a jutalmak csökkenése miatt.

A csökkenő bérleti díjak miatt 2009 várhatóan az egyik legjobb év lesz az irodákat bérlő cégeknek költözéshez és meglévő bérletük újratárgyalásához - közölte a Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó.

Rosszabb kockázati kategóriába sorolta át az ír bankrendszert hétfőn a Standard & Poor's, a problémás kinnlevőségek arányának általa valószínűsített jelentős emelkedésére hivatkozva.

A globális válságra és az ennek nyomán növekvő munkanélküliségre tekintettel Oroszország próbajelleggel engedélyezné polgárainak az aranybányászatot.

A 2007-es rekord nagyságról tavaly 10 százalékkal esett Németország külkereskedelmi többlete, elsősorban a visszaeső export miatt. Az idén további csökkenés várható.

Februárban a negyedik egymást követő hónapja esett az amerikai ipari termelés és ezzel közel hét éve a legalacsonyabb szintre süllyedt.

Nincs költségvetése Budapestnek, miután Hunvald György szocialista képviselő letartóztatása után elolvadt a várost irányító MSZP-SZDSZ-koalíció többsége. Hétfőn este csak egy április végéig szóló átmeneti finanszírozási tervet fogadtak el.