Vágólapra másolva!
A Wall Street Journal értesülései szerint az International Business Machines Corp. (IBM) megvenné a Sun Microsystems Inc. társaságot, a vételár legalább 6,5 milliárd dollár lenne. A hírre a Sun árfolyama soha nem látott emelkedésbe kezdett.
Vágólapra másolva!

A Sun Microsystems árfolyama szerdán délig több mint 60 százalékot emelkedett Frankfurtban, az IBM jegyzése 1,6 százalékot ment le ugyaneddig. A társaság tegnap 4,97 dolláron zárt New Yorkban, és amennyiben a Wall Street Journal értesülései helyesek, akkor az IBM ennek dupláját fizetné minden egyes részvényért. A Sun és az IBM egyelúőre nem reagáltak az értesülésre.

A Sun megvásárlása megerősítené az IBM vezető pozícióját a több mint 50 milliárd dolláros szerverpiacon, ahol ezzel a részesedése 40 százalék fölé emelkedne, szemben a nagy rivális Hewlett-Packarddal, amelynek 30 százaléka van, illetve a Dell-lel, amelynek valamivel több mint 10 százalék jutott. Az elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy a Sun árfolyama sokat esett az utóbbi 12 hónapban, ami az IBM számára lehetővé teszi, hogy diszkontáron szerezze meg kisebb versenytársát.

Amennyiben valósággá válik a 6,5 milliárd dolláros Sun-akvizíció, akkor az lesz az IBM edigi legnagyobb felvásárlási ügylete. A cég eddigi rekordtartója a Cognos Inc. megszerzése, amikor 4,9 milliárd dollárt fizetett az IBM.

A gazdasági válság a technológiai szektort sem kerülte el, amit az is mutat, hogy az idén idáig összesen 3,6 milliárd dollárnyi felvásárlást jelentettek be az ágazatban, ami az egy évvel korábbi érték ötöde. Az előrejelzések szerint a szektor forgalma akár 17 százalékkal is eshet az idén éves alapon.