Vágólapra másolva!
A Világbank szerdán közzétett negyedéves jelentésében 7,5-ről 6,5 százalékra csökkentette a kínai gazdaság 2009-es növekedési ütemére vonatkozó előrejelzését.
Vágólapra másolva!

"A világválság fokozódása súlyosan érinti a kínai exportot, ami kihat a beruházásokra és a foglalkoztatásra egyaránt, mindenekelőtt az iparban" - áll a Világbank Kínáról szóló jelentésében.

A nemzetközi pénzintézet szerint a növekedés lassulása a következő években növeli a munkanélküliséget, csökkenti a beruházásokat, árcsökkentő nyomása lesz és a belső piacok felé irányítja át az export egy részét.

Bár az országok legtöbbjéhez viszonyítva a 6,5 százalékos GDP-növekedés magasnak számít, a Világbank szerint a becsült érték jóval alatta marad a kínai gazdaság lehetőségeinek.

Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő pénteken beismerte, hogy a novemberben bejelentett 4000 milliárd jüanos (455 milliárd euró) gazdaságélénkítő csomag ellenére "nehéz" lesz elérni a hivatalosan célként kitűzött idei 8 százalékos GDP-növekedést.