Az EU 5 milliárd dolláros élénkítéssel rukkolt ki

Vágólapra másolva!
Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak vezetői azt az ötmilliárd eurós beruházástámogatási listát, amely az Európai Bizottság javaslata alapján a gazdaságélénkítést szolgálja a következő két évben.
Vágólapra másolva!

A nagyszabású uniós gazdaságélénkítési program központi kasszára épülő legfontosabb elemét fel nem használt uniós pénzekből finanszírozzák. Elvi megállapodásról van szó, amelynek pontos szövegét a következő napokban dolgozzák ki - mondta el José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke a találkozó utáni sajtótájékoztatón.

A szóban forgó beruházásokat főleg az energetika és a távközlés területén tervezik. A programok nagy része két vagy több tagország közti közös programokra vonatkozik. A támogatott beruházások listája tartalmazza a Nabucco gázvezeték-beruházást is, azzal a feltétellel, hogy a támogatandó fázisok a jövő év végéig a megvalósítás szakaszába lépnek.

A listán négy, Magyarországot közvetlenül érintő beruházás szerepel. A magyar-román gázvezeték-összeköttetésre vonatkozó programra 30 millió, a magyar-szlovák összeköttetésre 25 millió, a horvát-magyar kapcsolatra 20 millió eurós uniós hozzájárulás szerepel. A listán szerepel továbbá a Bécs és Győr közötti elektromos rendszer összeköttetésének korszerűsítése is, 20 millió eurós programként. Magyarország az egyik legnagyobb kedvezményezettje a programnak - hangoztatta sajtótájékoztatóján Barroso egy kérdésre válaszolva.