A Pénzügyminisztériumnak konkrét ötletei vannak a költségvetési kiadások csökkentésére, erre javaslatot is tett februárban a kormánynak, ám a 13. havi nyugdíj eltörlését, a szociális kiadások visszavágását már nem vállalta fel a Gyurcsány-kabinet - írja a Napi Gazdaság.
Március végén az államháztartás hiánya várhatóan eléri az 589,5 milliárd forintot, ez az egész évre várt 730,5 milliárd forint nyolcvan százaléka. A kormány már februárban 200 milliárd forintos kiadáscsökkentésről döntött, és a tartalékok el nem költése további százmilliárd forintos mozgásteret biztosít.
A Pénzügyminisztérium (PM) a kormány által elfogadott 200 milliárd forinthoz képest akár ennek a dupláját, további 200 milliárd forintot is lefaragott volna az idei kiadásokból. Ám Gyurcsány Ferenc a 13. havi nyugdíj teljes megszüntetését, a szociális támogatások megkurtítását nem vállalta fel - pedig jövőre már 600 milliárd forinttal csökkentette volna a kiadásokat, ami az idei évre tervezett 730 milliárd forintos deficit tükrében rendkívül kedvező üzenet lett volna a piacok számára.
A PM több intézkedést is ajánl, amellyel komoly kiadáscsökkentést lehetett volna elérni: ilyen a 13. havi nyugdíjak teljes eltörlése vagy a társadalombiztosítási alapon járó gyermekgondozási díj két évről egy évre való csökkentése. A két intézkedés együttesen 225 milliárd forinttal csökkentené a kiadásokat - az más kérdés, hogy ezek eltörlése kiállna-e egy alkotmánybírósági eljárást, hiszen biztosítási alapú ellátásról van szó.
A tárca tervei szerint szóba került a távhő- és gázárkompenzáció teljes megszüntetése jövő januártól - ez utóbbi, mintegy évi hatvanmilliárd forintos megtakarítással járna -, ám mint közismert, ezt a lehetőséget sem támogatta a kormány.
A PM felvetette a lakás- és kamattámogatások befagyasztását is - erre a célra 205 milliárd forintot költ az állam -, ám korántsem lenne egyszerű ezt nullára redukálni, hiszen akár a lakáshitelek tömeges bedőléséhez is vezethet - nem beszélve a várható jogi következményekről. A kamattámogatások megszüntetése mellett, opcióként felmerült a szocpol és a félszocpol megszüntetése már ez évtől.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.