Politikai káosztól félti a régiót a sztárközgazdász

Vágólapra másolva!
Csehországban előrehozott választásokra készülnek, Magyarországon új miniszterelnök kerestetik, Lettországban megbukott a kormány, és egyre gyakoribbak az utcai megmozdulások a keleti uniós tagállamokban. Nouriel Roubini sztárközgazdász szerint egyre több jel utal arra, hogy a gazdasági válság politikai instabilitást és szociális feszültségeket hoz a régióban.
Vágólapra másolva!

A jelzálogválságot egy évvel annak kitörése előtt megjósoló Nouriel Roubini legutóbbi elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a pénzügyi és gazdasági válság politikai isntabilitást és a társadalmi feszültségek fokozódását hozhatja a kelet-közép-európai térségben.

Az uniós elnökséget is ellátó cseh kormány március 24-én elvesztette a parlamentben a bizalmi szavazást, három nappal korábban Magyarországon lemondott a miniszterelnök, Lettországban pedig már egy hónappal ezelőtt megbukott a kormány - kezdi összefoglalóját az ismert gazdasági szakember.

Utcai zavargások

A kormánybukásokon kívül az is figyelemre méltó, hogy januárban Bulgáriában, Litvániában és Lettországban is utcai zavargások törtek ki, ami arra utal a szakértő szerint, hogy a gazdasági gondok és a munkanélküliség emelkedése politikai és társadalmi problémákat okoznak majd a térségben. Kifejezetten gyenge a kormány Romániában, Észtországban és az államcsőd közelébe került Ukrajnában is.

A demonstrációk és zavargások nem csak a keleti tagállamokban voltak jellemzőek, hanem Írországban, Izlandon, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Görögországban is, de ott alapvetően más a gazdasági helyzet.

Nincs pénz válságkezelésre

Az a fő probléma, hogy a nyugati államokkal szemben a keletieknek nincs lehetőségük költségvetési ösztönzéssel segíteni a gazdaságon és enyhíteni a feszültségeket, a büdzsék helyzete ugyanis kifejezetten rossz, és szembe kell nézni finanszírozási nehézségekkel is.

Magyarországon Roubini szerint a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy 2010-ig egy átmeneti kormány kerül hatalomra, amelynek költségcsökkentő lépéseket kell bejelentenie, ha vissza akarja nyerni a befektetők bizalmát.