Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A IBM elbocsátásokat jelentett be. A világ legnagyobb számítástechnikai szolgáltató cégeként számon tartott vállalat illetékese közölte: a gazdasági válság miatt 5 ezer embertől kénytelen megválni a társaság. A leépítés elsősorban az amerikai üzletágakat érinti.

Bár a leépítések általában erősíteni szokták az adott vállalat részvényét, tekintettel arra, hogy egy ilyen lépés nyomán mérséklődnek a kiadások. Ennek ellenére az IBM a szerdai kereskedésben 0,4 százalékkal 97,95 dollárra gyengült, ezzel párhuzamosan a Dow Jones Industrial Average és az S&P 500 mutató 1,2, illetve 1 százalékkal erősödött.