Pirosban kezdett Budapest

Vágólapra másolva!
Valamivel több mint 1 százalékos gyengüléssel kezdet a hét utolsó kereskedés napját a BUX. A nyitás után hatalmasat zuhant az Orco jegyzése, a csődvédelemért folyamodó ingatlanfejlesztő cég árfolyama több mint 30 százalékkal esett.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pár perccel a pénteki nyitás után 11 460 pont körül járt, ami 0,9 százalékos veszteségnek felel meg.

Valamennyi vezető részvény negatív irányba indult a rajt után. Az OTP 0,5 százalékkal 2155, a Mol 1,2 százalékkal 10 250 forintra gyengült. Közben a Richter árfolyama 0,8 százalékkal 27 140 forintra süllyedt, a Magyar Telekomé pedig 0,5 százalékkal 532 forintra csökkent.

A parkett vesztese az Orco, a csütörtökön csődvédelmet kérő ingatlanfejlesztő társaság árfolyama több mint 30 százalékkal 1100 forintra zuhant.