Megszállhatják a magyar autószalonokat a horvátok

Vágólapra másolva!
Már nemcsak kolbászért, hanem autóért is érdemes Magyarországra utazniuk a horvátoknak - fogalmazott a horvát Globus hetilap. Az egyik ok minden bizonnyal a forint értékvesztése.
Vágólapra másolva!

Az összeálíltás szerint a magyar szalonokban akár 20 százalékkal is olcsóbban lehet vásárolni, mint a horvát autókereskedőknél.

A cikk ugyan nem tér ki rá, de az egyik ok minden bizonnyal a forint értékvesztése, a horvát pénz ugyanis jóval kevésbé gyengült, mint a magyar. A kuna árfolyama egy év alatt 34 forint körüli szintről 40 forintra emelkedett, ami 17 százalékos leértékelődésnek felel meg. Az autóimportőrök mindeközben a visszaeső kereslet miatt nem nagyon tudják érvényesíteni a forint gyengülését az árakban, ami azzal jár, hogy a külföldiek számára megéri Magyarországon vásárolni.

A hetilap konkrét összehasonlításokat tett több autótípus árával, és megállapítása szerint a magyar árakból visszaigényelt áfa, majd Horvátországban a forgalmi adó és vám kifizetése után összességében is jobban megéri a horvátoknak Magyarországon új autót venni.

Több nagykanizsai autókereskedés ajánlatát is egybevetették a horvát árakkal, volt olyan típus, amelynél 13, de akadt autó, amelynél 23 százalékkal olcsóbban jött ki a magyarországi vásárlás.

A legszembetűnőbb példaként hozták a Fiat Grande Puntot, amelyért egy horvát autókereskedőnél közel 17 ezer eurónak megfelelő kunát kell letenni, míg a magyar autószalonból hazavitt jármű után összesen mintegy 13 ezer eurót kell fizetni. A hetilapnál úgy kalkuláltak, hogy visszaigényelhető a 20 százalékos magyar forgalmi adó, a nettó ár után pedig Horvátországban 22 százalékos áfát és 8 százalékos vámot kell fizetni. Így - még a hazaszállítással együtt is - csaknem 4 ezer euróval kevesebbe kerül a magyarországi autóvásárlás.