Válságkezelés az EU centrumában

A 2007 közepén megindult amerikai pénzügyi válság 2008 őszére az európai államokat is kezdte magával rántani, és az Egységes Európai Piac legfőbb húzó erői mára deflációval és gazdasági visszaeséssel küzdenek. A következőkben azt fogjuk áttekinteni, hogy milyen intézkedésekkel próbálja Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia ellensúlyozni a fogyasztás zuhanását, az árcsökkenésből következő termelés- és munkahelycsökkenést és fontos ágazatok összeomlását.

• A válság híreit itt olvashatja el!

Az EU "nagyjai" viszonylag homogén gazdasági és gazdaságpolitikai szerkezetűek, ezért a válságkezelésben is közel azonos megoldásokkal tudnak operálni. Az elmúlt évek hasonló - költségvetési egyensúlyra és árstabilitásra törekvő - gazdaságpolitikái következtében hasonló problémákkal kell megküzdenie a négy országnak. Mindegyik vizsgált ország esetében az utolsó két negyedévben már deflációs folyamatok indultak be, és félő, hogy a csökkenő árak nem a fogyasztás bővülését, hanem a termelés további zsugorodását eredményezik a következő két évben. Ez utóbbi pedig csökkenti a munkahelyeket és a kifizetett bértömeget, ami viszont tovább rontja a fogyasztási keresletet - írja elemzésében Kutasi Gábor, a Budapesti Corvinus Egyetem világgazdasági tanszékének adjunktusa. Ezt a deflációs ördögi kört próbálja mind a négy kormány megszakítani adócsökkentéssel, jövedelemtámogatásokkal és az állami beruházásokkal.

Ezenkívül egyszerre két húzóágazat szanálását kell elvégezni mindenütt. Az autóiparban elsősorban az elmúlt évtizedek versenyképtelenségi problémái erősödtek fel a világpiaci kereslet zuhanásának hatására, a bankszektornak pedig a pénzügyi válság során sikerült "eltüntetnie" több százmilliárd eurót európai szinten.

E hasonlóságok egyben arra is lehetőséget adnak, hogy a vezetők közösen lépjenek fel olyan nemzetközi hatásokkal szemben, amelyek mind a négyüket kedvezőtlenül érinti, mint például az off-shore adózás vagy a "Buy American" protekcionista politika.

Egymás munkahelymentő gyakorlatát is bírálják

Más kérdés, hogy a négy állam vezetői egymást is bírálják protekcionista intézkedéseik miatt - elsősorban Franciaországot és Olaszországot, ahol állami támogatásért cserébe az autógyártók biztosítják a kapacitások fenntartását, sőt a külföldre tervezett kapacitásbővítés hazai megvalósítását. Úgy tűnik, hogy az EU-tagállamok kettős mércére kényszerültek, vagyis a munkahelyek védelmében - a francia munkaerő 10 százalékát például az autóipar foglakoztatja - kénytelen mind a francia, mind a német, mind az olasz vezetés tiltakozni az amerikai piacvédelem és egymás protekcionista intézkedései ellen, miközben saját autógyáraikat próbálják menteni a csődtől (például Renault és Peugeot, Opel, Fiat konszern). Az EU elsősorban azokat a - francia és olasz - gyármentő intézkedéseket kívánja megvizsgálni, amelyekért cserébe az autógyáraknak a helyi gazdaság felé kell elkötelezniük magukat.

Egy fontos különbség mégis adódik a gazdaságélénkítő költségvetési mozgásteret illetően, mégpedig az államadósság mértéke. 2008 végén az IMF statisztikája szerint a GDP-arányos brit államadósság 44 százalék (630 milliárd font), a francia 66 százalék (1274 milliárd euró), a német 76 százalék (1914 milliárd euró), az olasz 104 százalék (1642 milliárd euró) volt. Az eladósodás eddig kialakult mértéke meghatározza, hogy a kiadásnövelő és bevételcsökkentő intézkedések milyen mértékű és költségű államkötvény-kibocsátást tesznek lehetővé. Ezt azonban befolyásolja az egyes tagállamokban elfogadhatónak tartott adósságállomány. Az olasz kormány csupán nemzetközi (IMF) figyelmeztetést kapott, miközben a brit gazdasági és politikai élet szereplői már a 45 százalék feletti adósságállomány veszélyeire is felhívják a kormány figyelmét.

Az mindenesetre biztosra vehető, hogy a három vizsgált eurózónabeli ország (Németország, Franciaország, Olaszország) a 2009-es és 2010-es években is meg fogja szegni a maastrichti kritériumok költségvetési korlátait, illetve az ugyanezt szabályzó Stabilitási és Növekedési Paktum korlátozásait, hiszen 60 százalék feletti államadósságuk a következő két évben növekedni fog a saját kormányzati terveik alapján.

Gazdaságélénkítés és válságkezelés

Az EU-tagállamok eddig csak részben jutottak el arra a felismerésre, hogy a világgazdasági válságot egyenként nem tudják hatékonyan kezelni. Ami a közös fellépést illeti, a már említett két területen jött létre: az egyik az amerikai protekcionizmus elleni tiltakozás, a másik - a Gordon Brown brit miniszterelnök kezdeményezésére - az adóparadicsomokba áramló jövedelmek szigorú felülvizsgálata. A bankmentés vagy a feldolgozóipari élénkítés, az adók csökkentése vagy a fogyasztásösztönző kiadások területén nincs közösségi szintű harmonizáció.

Mindegyik ország bankrendszere súlyosan érintett a jelzálogkötvény-piac összeomlásában és a bankközi hitelpiacon előállt bizalmatlanság miatti pénzkínálat hiányában. A 2008-as őszi válságkezelő csomagok jelentős részben a bankok feltőkésítését és a rossz pénzügyi papírok kivásárlását szolgálták. Németország 250-300 milliárd eurót fordít bankközi hitelgaranciára és 150 milliárd eurót szán bankmentésre - amiből a legtöbbet a Hypo Real Estate és a HSH Nordbank megmentésére fordítja. Franciaország esetében ennél jóval kisebb léptékű a jelenség, 10,5 milliárd eurót fordítanak bankmentésre, amiből leginkább a Société Générale pénzintézet hitelveszteségeit finanszírozzák.

Ki mire költ?

Mind a négy gazdaság számára a legsúlyosabb probléma az exportpiacok visszaesése, amit ellensúlyozandó kénytelenek a belső keresletet növelni az állami beruházásokon vagy adócsökkentésen keresztül. A 2009 első negyedévének időszakában már főleg a fogyasztás élénkítése és a munkahelyek megmentése áll a középpontban. Németország és Olaszország például alkalmazza a roncsprémiumot, vagyis a használt autók lecserélésére fizetett támogatást.

A német gazdaságpolitikai 2008 novemberében 23 milliárd eurót, 2009 márciusában további  50 milliárd eurót irányzott elő gazdaságélénkítésre, míg Nagy-Britannia 2008 novemberében 20 milliárd fontot. Olaszország három ütemben vezetett be gazdaságélénkítő kiadásokat ez idáig: novemberben 80 milliárd eurót adócsökkentésre, banki kötvények állami garanciájára és jelzáloghitelek kamattámogatására, februárban további 2 milliárd eurót roncsprémiumra, márciusban 17 milliárd eurót közlekedési és árvízvédelmi infrastrukturális beruházásokra fordítanak. Franciaország alapvetően a gazdasági/költségvetési reformjait kívánja menedzselni, de az autóipari telephelyek és munkahelyek megtartása érdekében 6,5 milliárd eurót fizet ki összesen azon autógyártóknak, amelyek Franciaországban tartják a termelési kapatásokat.

Óvatosság és visszafogottság

Az adócsökkentés területén Franciaország az iparűzési adótól fog hamarosan megszabadulni, míg a többi ország átfogóan hozzányúl a személyi és társasági jövedelmek adóterhéhez, továbbá a hozzáadottérték-adóhoz (áfa). Egyedül Franciaország nem fontolgat egyáltalán áfacsökkentést, elsősorban arra hivatkozva, hogy a brit áfacsökkentés nem hozta meg a várt fogyasztási fellendülést a brit gazdaságban. Sőt, a brit kiskereskedelmi árindex 2009 februárjában már nem növekedett - persze, ebben az áfacsökkenés hatása is benne lehet - ami tartós árcsökkenést idézhet elő akár a februárban még 3,2 százalékos inflációt mutató általános fogyasztói árindexben is. Valószínűleg indokolt az áfacsökkentést fenntartásokkal kezelni, hiszen a recessziós időszakban a fogyasztási hitelek megdrágulnak, a háztartások tartalékolási hajlama pedig növekszik, ami ilyen szempontból jelentősen érzéketlenné teszi a háztartásokat a bruttó ár csökkenésére.

Nagy-Britanniában amúgy is visszafogottá vált a további gazdaságélénkítés, mert 2008 utolsó és 2009 első negyedévében 43 milliárd font adóbevétel-kiesés keletkezett a recesszió miatt, amit kölcsönökből kell pótolni - igaz, ez csak a GDP 3 százalékával növeli az államadósságot. A brit kormány márciusban csupán arra vállalkozott, hogy a megemelt jövedéki adókból a gyermekek után járó, családi pótlék jellegű támogatásokat növelik. Ezen kívül az összes többi kiadásbővítést, 60 milliárd fontot a munkanélküliek átképzésére fordítják.

Elmondható, hogy a négy ország alapvetően óvatos és visszafogott. A kiadási tömeg összességében is messze elmarad a Bush- és Obama-kormány által gazdaságélénkítésre és bankmentésre fordított összegektől. Az unió vezető gazdaságainak politikusai - talán éppen az államháztartás és államadósság finanszírozási és fenntarthatósági korlátai miatt - nem a költségvetés lazításán keresztül látják a megoldást a válság leküzdésére, hanem a nemzetközi pénzügyi rendszer intézményi szabályozásának és felügyeletének a tökéletesítésében, amelyen keresztül helyreállhatna a bankközi bizalom. Ez a szabályozás azonban a jelenlegi EU-csúcsok alapján elhúzódó folyamat lesz.

Másrészről egyelőre sem az amerikai, sem az európai gazdaságélénkítő csomagok nem igazolták még vissza az elmúl fél év költekezéseit és adócsökkentéseit, hiszen a mindegyik gazdaságra vonatkozó visszaesési előrejelzések és tapasztalatok egyre csak romlottak idáig.