Bossnapping - angolul már szakkifejezés írja le azt a jelenséget, amikor a felháborodott dolgozók foglyul ejtik főnökeiket. A kidnapping (emberrablás) szóból ferdített definíciót egyre többször alkalmazhatják mostanában: a munkások a szokásos tiltakozási formák mellett fizikailag korlátozzák vagy éppen megtámadják főnökeiket. A Sony, a 3M, a Caterpillar, a Continental és a Royal Bank of Scotland topmenedzsereit érte már komolyabb inzultus. Magyarországon 2006-ban előfordult, hogy egy vállalkozót megvertek a dolgozói, tavaly és idén egyelőre csak fenyegetően fellépő beszállítók okoztak riadalmat.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0903/20090313sergefouc.jpg)
A Sony topmenedzsere megúszta
Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!
A gazdasági válság minden társadalmi csoportot érint, de a legkiszolgáltatottabbak az alacsonyabb beosztásokban dolgozó munkavállalók. Ők ugyanis jellemzően kevés megtakarítással és egyéb jövedelemforrással rendelkeznek. A krízis miatt nő a munkanélküliség és a munkahelyek bizonytalansága, romlanak a munkafeltételek, csökkennek a bérek és fokozódik a munkavállalókra nehezedő nyomás.
A társadalmi feszültség növekedésével egyre gyakrabban fordul elő, hogy a munkavállalók erőszakosan lépnek fel a munkaadóikkal és a vállalatvezetőkkel szemben. A legtöbbször a munkavállalói érdekképviseletet sok országnál komolyabban vevő, sztrájkjairól méltán híres Franciaországban támadják meg a válságért felelősnek tartott menedzsereket.
A főnökökkel szembeni fizikai fellépések nem a válsággal kezdődtek, de az utóbbi hónapokban egyértelműen gyakoribbá váltak az ilyen reakciók. Tavaly februárban a brit autóalkatrész-gyártó BRS vezetőjét nem engedték haza 48 órán keresztül a francia munkavállalók, októberben pedig a Michelin két vezetőjének rendeltek el kétnapos bentlakást a felháborodott munkások.
Foglyul ejtett csúcsmenedzserek
A válság kirobbanása óta a 3M, a Caterpillar, a Continental és a Sony franciaországi menedzsereit ejtették foglyul saját beosztottaik.
A gyárbezárás miatt feldühödött dolgozók egy éjszakán keresztül tartották fogva márciusban a Sony franciaországi topmenedzserét, Serge Foucher-t. A túsz elengedése után végül a menedzsment megállapodott a dolgozókkal az elbocsátás feltételeiről. Foucher úgy nyilatkozott mindezek után, hogy fogvatartása idején egy pillanatra sem érezte magát fenyegetettnek, de azért szívesen megspórolta volna az egyéjszakás bezárást.
A pontonx-i, délnyugat-franciaországi gyárat áprilisban zárják be a Sony 100 milliárd jenes költségcsökkentő programja keretében. A munkásoknak az nem tetszett, hogy mindössze 3500 eurót ajánlottak fel nekik, miközben a Sony más franciaországi gyáraiban ennél magasabb összeg járt az elbocsátottaknak. A sajtónak nyilatkozó tiltakozók azt mondták, hogy Foucher fogva tartása volt az "utolsó esélyük".
Március 26-án a Wall Street Journal (WSJ) arról számolt be, hogy tiltakozók egy csoportja megtámadta Sir Fred Goodwin, a Royal Bank of Scotland (RBS) egykori első emberének edinburgh-i házát. A bankár villájának ablakait betörték, és kárt tettek Goodwin fekete Mercedesében is. A támadást magára vállaló csoport közleményt juttatott el a helyi sajtónak, amelyben azzal indokolták a fellépésüket, hogy "a gazdagok jelentős összegeket fizetnek ki saját maguknak, miközben az egyszerű emberek utcára kerülnek". "A bankvezéreket börtönbe kellene zárni, ez csak a kezdet volt" - hirdették meg az aktivisták.
Az 50 éves Goodwint azért szemelhették ki, mert nem volt hajlandó lemondani évi 1 millió dolláros nyugdíjcsomagjáról, miközben az RBS az Egyesült Királyság történetének legnagyobb vállalati bukását hozta össze tavaly.
Nem volt szerencséje az amerikai 3M franciaországi vezérigazgatójának, Luc Rousselet-nek sem, akit két napig tartottak fogva saját munkásai. A munkavállalók az elbocsátottaknak jobb lelépési feltételeket, a maradóknak pedig jobb munkakörülményeket követeltek. A luxusipar egyik császára, a szintén francia François-Henri Pinault is a népharag áldozatává vált. A Gucci és az Yves Saint Laurent márkákat jegyző cégvezért ugyanis nem hagyták elmenni egy gyűlésről a feldühödött munkások.
A Caterpillar grenoble-i (ugyancsak franciaországi) gyárában a napokban négy vezetőt tartottak fogva. Az alkalmazottak azért ejtették foglyul a gyárigazgatókat, mert a Caterpillar 733 fős leépítést jelentett be.
A rendőrségre is szükség volt
Magyarországon eddig az egyik legsúlyosabb eset még a válság előtt, 2006-ban történt a bama.hu internetes oldal szerint. Egy Baranya megyei vállalkozót dolgozói elfogtak, megfenyegették, majd meg is verték, mert állítólag nem fizetett nekik a munkáért. Az eset érdekessége, hogy ezután nemcsak a dolgozókat vette őrizetbe a rendőrség, hanem a vállalkozót is, akit régóta köröztek már.
Már a válság idején történt, hogy a Megyeri híd átadása után a feldühödött alvállalkozók demonstráltak. A beszállítók azért követelték az államtól a pénzüket, mert a csődbe ment Ganz Híd-, Daru-, Acélszerkezetgyártó Zrt. nem fizette ki elvégzett munkájukat (a nyilatkozó közlekedési államtitkár szerint ugyanakkor az állam átutalta a pénzt a Ganznak). A zrt. pár százezer forinttól a százmilliós nagyságrendű összegekig tartozott alvállalkozóinak.
Tavaly októberben pedig Szegeden, a Körtöltés utcában vettek körbe ki nem fizetett alvállalkozók egy házat. A beszállítók sisakban, csákányokkal, feszítővasakkal sorakoztak fel megrendelőjük háza előtt, és azzal fenyegetőztek, hogy lebontják az épületet. Végül a rendőrök fellépése nyomán a feldühödött tiltakozók elvonultak a helyszínről - anélkül, hogy kárt tettek volna az épületben.
Az állami szférában kevesebb az atrocitás
"A félelem, a szorongás váltja, válthatja ki sokszor az agressziót, nincs ez másképp a munkahelyeken sem" - mondt el az [origo]-nak Münnich Iván pszichológus, az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársa. Az agressziókutató szerint azonban az emberek viselkedése eltér a különböző munkahelyeken. Az állami szférában, ahol valamivel biztosabbak az állások (legalábbis a magánszektorhoz képest) kevesebb a konfliktus, a fizikai erőszak pedig nagyon ritka. Ennek az oka az, hogy formalizáltabb a kapcsolat a beosztottak és a főnökök között, több az írásos szabály, külső jogszabály vagy belső rendelkezés, amelyet figyelembe vesznek az irányítók és a dolgozók egyaránt.
A konfliktusok kezelése is begyakoroltabb módszerekkel történik, nem fajulnak a dolgok általában agresszióig. Münnich szerint az agresszió a munkahelyre sokszor kívülről "érkezik", hiszen mindenkinek van családja, ahonnan sok frusztrációt hoz magával, aggódik a gyermekeiért, megélhetésükért, de egyéb jellegű problémák is felvetődhetnek otthon vagy munkahelyen kívül, ami viszont befolyásolja a munkahelyi viselkedést.
Münnich szerint a főnök-beosztott viszonyban mindig a beosztottak vannak kiszolgáltatott helyzetben, de az állami szférában ez a helyzet nem annyira kiélezett, mint a magángazdaságban. A legkiszolgáltatottabb helyzetben a kisvállalkozók, beszállítók vannak, akiket a nagyobb cégekhez nem fűz még formális munkaviszony sem, viszont rendkívüli módon függnek a megrendelőktől. Nem véletlen, hogy Magyarországon ebből adódtak mindeddig a legsúlyosabb konfliktusok.
Az öngyilkosság is agresszív válasz a válsághelyzetre
A kutató szerint az agresszió nem konfliktuskezelési módszer, az maga a konfliktus. Vagyis az agresszió semmit sem old meg, a kiszolgáltatott helyzetben lévők általában olyanokat támadnak, akik maguk is kényszerhelyzetben vannak. A főnökök sem rosszindulatból, gonoszságból teszik általában azt, amit tesznek. Az ő "kényszerhelyzetük" persze nem azonos a létükben fenyegetett, minden vagyonukat kockáztató kisemberek helyzetével. A bírósági eljárások elhúzódnak, és kiszámíthatatlan következményei lehetnek, sokszor azonban a kisvállalkozók járnak rosszabbul végeredményben. És jogosan gondolhatják, hogy igazságtalanság érte őket - mondta Münnich.
A végsőkig elkeseredett beszállítók, eladósodott kisvállalkozók sokszor az agressziót önmaguk ellen fordítják. Az öngyilkosság ugyanis szintén az agresszió egyik fajtája. Magyarországon még jóval a mostani válság előtt fordult elő, hogy öngyilkosok lettek olyanok, akik egy nagy cég, a Hajdú-BÉT baromfifeldolgozó fizetésképtelensége miatt lehetetlenültek el. (Ezek az esetek manapság különösen sokat foglalkoztatják a sajtót, a fizetési nehézségek idején ugyanis a Hajdú-BÉT tulajdonosa az a Wallis volt, amelynek a vezérigazgatója Bajnai Gordon volt. Bajnai időközben miniszter lett, most pedig a miniszterelnöki poszt várományosa.)
Külföldön nem ritka az öngyilkosság az üzleti életben. A New York-i csaló, Bernard Madoff kétes ügyletei miatt a szinte egész vagyonát elvesztő francia üzletember, René-Thierry Magon de la Villehuchet lett öngyilkos, vagy nemrégiben egy svájci bankár, Alex Widmer is feltehetően saját kezével vetett véget életének.
Ugyancsak önkezével vetett véget életének az egyik leggazdagabb német, a 74 éves Adolf Merckle. A német milliárdos - aki a Forbes listáján tavaly 9,2 milliárd eurós vagyonnal a 94. helyen szerepelt - cégbirodalmának a válság okozta értékvesztése miatt lett öngyilkos. Holdingcége, a VEM Vermoegensverwaltung révén birtokolt kisebb-nagyobb részvénypakettet egy sor vállalatban, közöttük a Volkswagen AG-ben is, ami aztán durva veszteségeket okozott neki.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.