Válsághíradó: erősödött a forint, újabb leminősítések, a GM eladná a Saabot

Vágólapra másolva!
Erősödött valamennyit a forint, az OTP pluszban tartotta a BUX-ot hétfőn. Az MNB politikai és gazdasági kockázatokat elemzett és szintén a jegybank egyik jelentéséből derült ki az is, hogy egyre több lesz a nemfizető adós, de jövőre már javulhat a helyzet ezen a téren. A JP Morgan kedvező jeleket lát, a Standard & Poor's újabb magyar bankokat minősített le. A GM szabadulna a Saabtól. Egy orosz lap szerint a Szurgut erővel is átveheti a Mol irányítását. Eddig százötven halálos áldozata van az olasz földrengésnek. Válsághíradó.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A Pénzügyminisztérium kedden adja ki gyorstájékoztatóját az államháztartás első negyedéves helyzetéről. A KSH a kereskedelmi szálláshelyek forgalmának január-februárra vonatkozó adatait hozza nyilvánosságra, az MNB pedig a nemzetközi tartalékairól (devizatartalék) adja ki decemberi előzetes és novemberi végleges jelentését.

Általánosan javuló hangulat közepette erősödött kissé a forint a térségbeli devizákkal együtt hétfőn. Az eurót 294,20 forinton jegyezték délután négy órakora a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 295,67 forinttal. Délelőtt a jegyzés 292 forint közelében is járt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,53 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 12 126,64 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 22,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a múlt hét pénteki záráshoz képest.

A magyar pénzügyi rendszernek 2009-ben a gazdasági visszaesés negatív hatásaival és a befektetői bizalom világszerte tapasztalható megrendülésével is szembe kell néznie - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői közleményében. Az MNB stabilitási jelentésében a politikai és gazdasági kockázatokat is elemzik.

Bár az idén romlani fog a hitelportfólió a lakossági szegmensben, vagyis az úgynevezett nemteljesítő hitelek száma növekedni fog, jövőre viszont már csökkenés várható ezen a téren - derül ki szintén a Magyar Nemzeti Bank hétfőn publikált stabilitási jelentésből, amely szerint a jelzálog-hitelezés terén bővülés várható.

További leminősítések, a Szurgut erővel veheti át a Mol irányítását

További magyar bankokat minősített le hétfőn a Standard & Poor's, azokra a hatásokra hivatkozva, amelyeket szerinte a magyar gazdasági visszaesés gyakorol a pénzintézetekre. A magyar jegybank (MNB) ugyanaznap közzétett értékelése szerint viszont a magyar bankrendszer biztonságos működését számos tényező támasztja alá.

A még nem euróövezeti tag kelet-európai EU-országoknak meg kellene fontolniuk saját fizetőeszközeik feladását és az euró bevezetését, még azelőtt, hogy formálisan csatlakoznának az euróövezethez - áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy bizalmas jelentésében, amelyet a hétfői Financial Times idéz.

A Szurgutnyeftyegaz orosz olaj- és gázipari vállalat nagy mértékben túlfizette az osztrák OMV-től megvásárolt 21,2 százalékos Mol-részvénycsomagot; ez vagy egy átvételi kísérlet előkészítését jelzi vagy azt, hogy a Szurgut tovább akarja adni a pakettet más állami kötődésű orosz cégeknek - olvasható a washingtoni Jamestown Alapítvány elemzésében.

Erővel veheti át a Mol irányítását a Szurgut, legalábbis a Kommerszant szerint. A Mol úgy járhat, mint az a litvániai finomító, amelynél leállították a Barátság vezeték hozzá vezető ágát.

Utcára kerülhetnek a sztárbankárok. Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter szerint könnyen lehet, hogy a költségvetési pénzekre szoruló bankok vezetőinek távozniuk kell pozícójukból.

Kedvező jeleket lát a JP Morgan. Széles bázisú és immár tartósnak látszó stabilizáció indult meg a világgazdaság feldolgozóipari és szolgáltatási szektorában egyaránt az egyik vezető londoni befektetési csoport által összeállított globális összágazati beszerzőmenedzser-indexek (PMI) tanúsága szerint.

Norvégia arra készül, hogy állami befektetési alapjának megtiltsa az etikai normáival össze nem egyeztethető befektetéseket - írja a Wall Street Jorunal (WSJ). A legnagyobb áldozatok a dohánygyárak lehetnek.

A japán kormány azt tervezi, hogy 10 ezer milliárd jent (99,3 milliárd dollárt), az ország hazai össztermékének (GDP) több mint két százalékát fordítja újabb gazdaságélénkítő intézkedések finanszírozására.

Februárban váratlanul erősen, 0,6 százalékkal esett a kiskereskedelmi forgalom az eurózónában az előző hónaphoz képest, miközben a termelői árak is 0,5 százalékkal csökkentek.

A szerb központi bank hétfőn 1,5 százalékpontos (150 bázispontos) kamatcsökkentést hajtott végre, ezzel alapkamata, a kéthetes repo 15,0 százalékra mérséklődött. A kamatcsökkentés meglepetés volt a piac számára, amely ezúttal nem várt kamatmozgást.

Nem tartották sem reális, sem hasznos felvetésnek az MTI által hétfőn megkérdezett elemzők azt, hogy a kelet-európai EU-országok vezessék be az eurót, még azelőtt, hogy formálisan csatlakoznának az euróövezethez.

Bokros Lajos irreális elképzelésnek nevezte a helyi valuták feladását és az euró bevezetését a válsággal küszködő kelet-európai országoknak még a tényleges euróövezeti tagság előtt. A volt pénzügyminiszter erről hétfőn, Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban (EBRD), szakmai közönség előtt tartott hétfő esti előadásában beszélt.

Legalább 150 halálos áldozat az olasz földrengésben

Veszteséggel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói hétfőn. A csökkenést elsősorban az váltotta ki, hogy felerősödött az aggodalom az amerikai bankszektor jövőjét illetően.

Még június vége előtt el szeretnék adni a General Motors járműipari csoporthoz tartozó Saab autógyárat. A svéd vállalat iránt húsz befektető érdeklődik, közölte hétfőn a vállalatért felelős csődgondnok.

A HospInvest három befektetővel tárgyal, az ezektől a konzultációktól különálló tárgyalások eredményeként a kórház dolgozóinak fizetése és a gyógyszerellátás biztosított - mondta Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.

Legkevesebb 150 ember meghalt, 40 pedig eltűnt a hétfő hajnali olaszországi földrengésben. A földmozgást Rómában is érezni lehetett, pedig a rengés központja 95 kilométerre, L'Aquila nevű város közelében volt. A Repubblica szerint gyakorlatilag egész falvak dőltek romba, szézezer ember földönfutóvá vált.

Három férfit gyanúsít emberrablással a rendőrség, akik nem engedtek el egy belvárosi szórakozóhelyről két külföldit, akiktől több mint félmillió forintot követeltek. A külföldiek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség képviselői, végül közel négyszázezer forintot fizettek nekik.