Több eladó, mint vásárló Budapesten

Vágólapra másolva!
A BUX gyengüléssel kezdte a keddi kereskedést, a budapesti tőzsde irányadó indexe 0,8 százalékkal került lejjebb a nyitás után.
Vágólapra másolva!

Az eladók voltak többségben a keddi rajt után a budapesti börzén. Ennek eredményeként a BUX 12 023 pontra, vagyis a hétfői záróértékhez képest 0,8 százalékkal gyengült.

Valamennyi vezető részvény árfolyama süllyedt: az OTP 0,5 százalékkal 2200, a Mol 1,6 százalékkal 11 050, a Magyar Telekom 0,7 százalékkal 570, a Richter pedig 0,1 százalékkal 27 850 forintra gyengült.