A vártnál is jobban csökkent az IBM bevétele

Vágólapra másolva!
Az IBM bevétele a vártnál nagyobb mértékben, 11 százalékkal esett az idei első negyedévben, mivel a vállalati kiadáscsökkentések kihatnak a technológiai termékek vásárlására is.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A cég árfolyama 2,5 százalékos veszteséget is mutatott a hétfői New York-i tőzsdeidőn túli kereskedés kezdetén. Később a csökkenés mérséklődött az IBM bejelentésére, miszerint most biztosabbnak látja idei terveinek a megvalósulását, mint korábban.

Az IBM negyedéves bevétele 21,71 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 24,50 milliárd dollárról. A szakértők 22,56 milliárd dollárra számítottak.

A márciussal záródott első három hónapban a vállalat adózott eredménye egy százalékkal 2,3 milliárd dollárra hanyatlott az egy évvel korábbi 2,32 milliárd dollárról. A részvényenkénti eredmény ugyanakkor 1,64 dollárról 1,70 dollárra nőtt. Ez felülmúlta a szakértők 1,67 dolláros becslését.